... befejező rész

vissza a második részhez

vissza az első részhez

6. nap: 2013. augusztus 8. (csütörtök)

A leghosszabb túranapunk hajnala volt a legszebb. Meredeken emelkedtünk ki az alagút tetejéről a gerincre. A hűs nyári, havasi levegő könnyített a kapaszkodáson. Földúton haladtunk a faházak, pásztorok nyári szállásai között. A kaszálok gyönyörűen rendben tartva; a felcsíki legelőket, mezőket jobban gondozzák, mint a megye déli részén lévőket. Ahogyan a térkép is jelzi, a Bocs-tetőről (Vf. Buciului, 1372m) be lehet látni az egész déli zenitet, el egészen a Háromszéki-havasokig. Észak felé egyelőre zárt volt a látóhatár.

Az út számunkra itt egyértelműen kanyargott az 1300-1400 méter magas csúcsok között. A problémát egyedül az okozta, hogy a Kondra-kereszt (Crucea Condra) előtt egy kiágazással előbb kanyarodtunk el. A Réz-teteje (Vf. Rez, 1431m) és a Kondra-kereszt közötti völgybe kell leereszkedni akár merről is érkezik a turista, és ezt követően kell felkaptatni a szembe lévő csúcsra. Bár a térkép és a GPS is jelzett vizet a völgyben, azonban sajnos nem volt sehol, pedig ahogyan a nap egyre magasabbra emelkedett újra jelentkezett a vízhiány. Bíztunk abban, hogy a nem túl messze lévő pásztorszállás közeli források a Naskalat alatt újra felfrissítenek majd minket.

A Kondra-kereszthez végül is nem kellett kimászni ahhoz, hogy a Csíki-havasok legmagasabb pontját, a Naskalatot elérjük. A mellette húzódó köves csapáson lehet kikapaszkodni a tetőre; a csúcs elérése előtt azonban még útba kellett ejteni az esztenákat. Sajnos az már a lapos fennsíkról látszott, hogy a kutak itt is kiszáradtak.

Azonban kedvünket nem vehette el semmi, mivel közeledtünk a Hagymás-hegységhez (Munti Hăşmaş) és a távolabbi Gyergyói-havasokhoz (Munti Giurgeu), amelyet már a fennsíkról is megcsodálhattunk. Ez a része Székelyföldnek már nem olyan lankás, mint délebbre, hanem a Csíki-havasoknál magasabb hegyekkel körülvett rengeteg. Valószínűleg a domborzat miatt és kirándulás céljából a Hagymás-hegység nagyobb népszerűségnek örvend, mint a Csíki-havasok, ugyanakkor a Csíki-havasok környezetének rendezettségével, illetve kultúrtörténeti jelentőségével komolyan versenyre kell kelnie még az Egyeskőnek is.

A Naskalat meghódítása előtt már csak a Szalomás-tetőn (Vf. Sălămaş, 1551m) kellett átgyalogolnunk, hogy a Csíki-havasok legmagasabb pontját elérjük. A Szalomás-tetőn elköszöntünk Rékától is annak reményében, hogy jövőre ismét együtt túrázhatunk majd. Az 1553 méter magas Naskalat (Vf. Noşcolat, jelentése „a mi rögünk”) panorámája páratlan szépséggel bír. Valóban zavartalan kilátást enged délre a havasok alacsonyabb pontjai iránt, illetve azon túl a Nemere tömbje felé. Keletnek ott húzódik a Gyimesek világa a gyimesi csángó magyarokkal, s azon túl valahol nagyon távol a moldvai magyarsággal. Ha valaki jól megnézi a gyimesi vonulatot, s szívével is rálát a Kárpátokra, akkor kirajzolódik egy másik Magyarország. Északra ott magasodik a Hagymás mészkőtömbje, az Öcsém-csúccsal, a Nagy - Hagymással és a Keleti-Kárpátok szimbólumával, az Egyeskővel. S azon túl a Gyergyói-havasok vonulata, de a Kelemen-havasok (Munții Călimani) vulkáni masszívuma is ott derengett a távolban. Valahol azon túl pedig a Radnai-havasok (Munții Rodnei) csúcsai. Nyugatra a Görgényi-havasok (Munții Gurghiu), a Hargita és kicsit délebbre a Csomád zárja le a panorámát.

csoportkép a Naskalaton

A Naskalatot egy hosszabb és kellemesen hűvös ligetes fenyves vonulat köti össze a Dánfalvi Naskalattal (Noşcolatul lui Danfălău, 1491m). Csodálatos ebédelő hely. A meredek hegyoldalon ültünk, onnan néztük a Csíki-medencét, és eszegetünk, ebédeltünk. Továbbmenni sem igen akaródzott senkinek.

Továbbmenve északnak, mielőtt elértük volna a Terkő-mezőnek nevezett völgyet még az úgynevezett Szakadát mellett haladtunk el, amely eltéveszthetetlen jellegzetes mészkő képződményei miatt. Az utána következő Terkő-mező megérdemelné a Hosszú-mező nevet. Kiterjedése miatt kb. 1,5 órán át gyalogoltunk benne, az esztenák egyre-másra érték egymást. A „mező”, ami inkább egy hosszú völgy, olyan széles, hogy az ösvény könnyedén kanyarog nagy íveket leírva. S ugye, ahol esztena, ott víz is előfordul. Mielőtt elérnénk a Balánbányáról (Bălan) feljövő, majd Jávárdipataka (Valea Iavardi) felé lemenő piros kereszttel jelzett utat, a széles ösvénytől érdemes letérni, mert egy pár száz méterrel keletre elkerített és mesterien elzárt kis kúthoz érünk, aminek vize hűsítő és üdítő [É 46^o38’40.72” és K 25^o52’20.15”].

A Csíki-havasokat lassan elhagytuk, és ráléptünk a Hagymás-hegység fehér mészkővel borított ösvényeire. Először szerpentinen kanyarogva jutottunk feljebb és feljebb, majd átvezetett az ösvény a hegység keleti oldalára – ahol régen a magyar határ húzódott. Innen szépen kivehető a Csalhó masszívuma (Masivul Ceahlău). Az út ezután már maradt is a keleti oldalon. Közben össze is szűkül, ezért oda kell figyelni, ha szemben marhacsorda érkezik.

A Hagymás-hegységnek első híres magaslata az 1707 méter magas Öcsém-tető (Ecem, 1707m), ami nem közvetlenül az út mellett fekszik, hanem attól kicsit nyugatabbra. Ugyanakkor nem lehet eltéveszteni, mivel egy nagy kereszt magasodik rajta. Mi is elkanyarodtunk a csúcs felé. Látva a csapat többi tagját legjobban ennek a szépsége fogott meg minket.

Az Öcsém-tető alatti Ördögszántás.

A csúcson sokan voltak – mind magyarok. Örömmel újságoltuk, hogy hat napja jövünk és a távolba vesző Olt-völgye volt kiindulási állomásunk. Egész kis család gyűlt körénk, beszélgettünk, és megkínáltak minket nagyon finom forrásvízükből, amit az Egyeskő mellől adott a föld az utazó számára.

A tetőn állva igazi csúcs-fotókat készítettünk, és legalább egy órát pihentünk élvezve a délután napot, a tájat; Székelyföld és Erdély újabb testnek, szívnek, léleknek való csodáját. A csúcsról jól kivehető a híres kőfolyás, az úgynevezett ördögszántás is.

Visszatérve az útra, végig az erdősáv mellett kellett haladni, eleinte szintben, majd legalább 45 percen át lefelé az Egyeskőhöz (Piatra Singuratică, 1587m) hatalmas, függőleges kősziklák szomszédságában. Az egész környékre jellemző, hogy már az Öcsém-tető aljában olyan magas sziklák húzódtak, mintha az Egyeskőhöz érnénk – mi legalábbis összetévesztettük őket. Most már a valóban jól jelzett ösvényt követtük, ugyanakkor a bokára nagyon kellett vigyázni, mivel könnyen megcsúszhatunk egy kiálló mészkősziklán vagy egy fenyő gyökéren.

Az Egyeskő Menedékház közvetlenül a híres szikla-csoport lábánál épült és a pár évvel ezelőtti felújítás óta európai színvonalúnak mondható. Az üzemeltetéssel foglalkozó hölgy, Gál Aranka már várt minket nagyon finom vacsorával. A sátrakat közvetlenül a menedékház mellett, vagy attól kicsit messzebb, egy kiszögelésen lehet felállítani. Ezt az utóbbit ajánlom, mivel a kiugró szinte vízszintes szikla előtt terül el a Gyergyói-medence, mellettünk a Nagy - Hagymás csúcs emelkedik az égnek és visszafordulva az Egyeskő meredezik az ég felé.

Naplementét nézünk, Gyula itt már lánykérésen spekulálhatott...

Hosszú utunk során most először tudtunk a menedékház alatti bővizű forrásnál megfürdeni. A férfi részleg olyan ricsajt csapott ennek örömére, hogy valószínűleg medve még pár évig nem merészkedik le a hegyekből arrafelé [É 46^o41’10.51” és K 25^o49’28.58”].

Visszatértünk után megnéztük a naplementét a sátras szikláról, amint lebukik valahol a Maros-áttörés felett. Többször láttam már Nap Urat lenyugodni a Kárpátok felett, de az egyik legszebben itt, Székelyföld keleti végén gyönyörködhettünk. Hamarosan besötétedett, s a völgyben lévő székely falvak és Gyergyószentmiklós fényei apró kis földi csillagként ragyogtak tovább. Mi pedig kellemesen megvacsoráztunk, és ha jól emlékszem, Yoke még ostort is pattogtatott dunántúli virtusból bele a székely éjszakába. Legalábbis megpróbálta…

Táv: 26,4 km, emelkedés: 1811m, ereszkedés: 1408m

7. nap: 2013. augusztus 9. (péntek)

Utolsó reggelünk a Kárpátokban. Hajnalban még sötét volt, de tízen nekivágtunk az Egyeskőnek (azért csak ennyien, mert nyolc - tíz fő számára van fent hely biztonsággal). A napfelkeltét akartuk megnézni a tetőről. Sötétben, imbolygó fejlámpák fényénél haladtunk a kavicsos részen, majd szikláról sziklára lépve a sötétben jutottunk egyre feljebb és feljebb. Mire a láncos szakaszhoz értünk már pirkadt. Sietni kellett, mert hamarosan megjelenik izzó narancssárga színben Nap Úr. A csúcsra sikeresen felért mindenki, s vártunk. Vártunk és vártunk. De fényt és meleget adó égitestünk csak nem akart megjelenni. Kis idő múlva aztán mi is rájöttünk, miért van ez így. Sajnos az előttünk magasodó Csalhó tömege az egész napot kitakarta előlünk, mire viszont onnan is kibukkanna, már jócskán benne lennénk a reggelben, és a puliszkáról is lemaradnánk. Ezért inkább a puliszka.

Mászás az Egyeskőre...

Az Egyeskövön. Miki és Danielescu Petre

Yoke, hol vagy?

Reggeli után csapatunk másik része is felment a csúcsra, aztán indulás. Irány a 2013-as túra legmagasabb pontja, az 1792 méter magas Nagy – Hagymás (Hăghimaşu Mare). A menedékház mögött kellett lemenni a piros sávon, majd a forrásnál keletre kanyarodni, így jutottunk át a nyugatról sziklák védte Kurmatura – nyergen (S. Curmătura, 1465m). Itt északra fordulva megkezdtük egy újabb ördögszántáson a kikapaszkodást a csúcsra. Az Egyeskőtől számítva kb. még másfél óra múlva a Nagy – Hagymás csúcsán állhattunk. Ahhoz, hogy a kiránduló elérje a csúcsot, a piros jelzésről élesen nyugatnak, balra kellett elkanyarodni, mivel az út kikerüli a tetőt. Egy jól járható csapáson viszonylag gyorsan, 15-20 perc alatt kiértünk a Nagy –Hagymásra. Itt egy jó órát időztünk el, sok fotóval és végre először a Kárpátokban zergékkel. Eddig még nem sikerült megpillantani őket, még a Zerge-havasokban (Retyezát) sem.

Nagy-Hagymásról a Keleti-Kárpátok

Kisebb nehézség árán visszakeveredtünk az útra. S irány a Terkő mező „ikertestvére”, a Fehér-mező (P-na Alba). Ebben a hosszan elnyúló völgyben is találtunk vizet, igaz a térkép által jelzett Küpü kút [É 46^o42’52.16” és K 25^o48’02.07”] a völgy déli bejáratánál nem volt alkalmas ivásra. Ellenben találtunk egy hosszú botot, rajta egy vödörrel. Többször is be lehetett állni a lyukas vödör alá, amely mint egy rosszul felszerelt zuhanyrózsa, spriccelte magából a vizet minden felé. Nagyon élvezetes a tikkasztó melegben.

Fürdés Fehér-mezőn

Aki átmegy a Fehér-mezőn, majd eléri a piros csík – kék csík útelágazást, azok találnak a gyergyói hegyimentők által épített kis faházat a mező északi kijáratánál. Nem messze a házikótól tör fel a felszínre egy kristálytiszta forrást[É 46^o43’34.27” és K 25^o47’56.76”], ami mellett megpihentünk és ebédeltünk, mielőtt elhagytuk a kárpáti főgerinc piros csíkkal jelzett ösvényét. A kék csíkon folytattuk utunkat.

Folyamatosan északnak tartottunk a Gyilkos-tó irányába. Az út két oldalán a havasok csúcsainak láncolata kísért minket. Innen a folyók már nem befelé, a Marosba, hanem kifelé, a Szeret-folyó irányába szállítják a vizet. A kis patak mellett többször is meg lehetett állni fürdeni.

Aztán már gyorsan ráléptünk a Gyilkos-tóhoz (Lacul Rosu, 983m) vezető országútra. Nem ízlett a beton a talpunk alatt hét ilyen szép nap után. A tó körül nyüzsgő sokaság, zenét vagy egyéb zajt bömböltetett. A tó továbbra is magával ragadóan szép, de a róla szóló székelyföldi legendákat beárnyékolja a turisták nem megfelelő viselkedése.

Már csak egy megoldatlan feladat állt előttünk; fuvart szerezni a forgatagban. Nálam volt a kinyomtatott buszmenetrend, miszerint hamarosan megy Gyergyószentmiklósra (Niklasmarkt, Gheorgheni) helyközi járat. A helyi magyarokat kérdezgettem, hogy hol lehet majd felszállni rá. Ők készségesen meg is mutatták, hogy itt és itt – de majd csak holnap. Mert ma, délután három körül már nem megy busz a városba.

No, ilyenkor jelenik meg a „valuta”, azaz hány üveg sörre hívhatjuk meg a sofőr urat? Végül is azt hiszem kettő üveg sör és némi borocska jövőbeni elfogyasztásának köszönhetően vállalta, hogy régi Rroburjával levigyen minket Gyergyószentmiklósra. Ráadásul nem is akármilyen Robur volt ez; megjárta 2008-ban Pekinget és 2012-ben Londont piros – fehér – zöld festésben. A sofőr és a tulajdonos elmondása szerint 2016-ban Rio de Janeiroban is ott lesznek. Útitársaink jókedve ránk is átragadt, gyorsan eltelt az a kis idő, amíg a Robur a kocsi tulajdonosokkal, Katával, Ádámmal, Mikivel és velem leért Szentmiklósra.

Katával még futottunk egyet, hogy a jegyek is meglegyenek, mire beérkezik Miki és Ádám, bár utóbb kiderült, hogy a CFR-személy vonat (azaz a CeFRe) késett egy jó 15 percet. Így érkeztünk vissza Csíkszentdomonkosra, ahol gyors zuhany után indultunk vissza a többiekért. Szerencsésen „hazaért” mindenki. A vacsorából ezúttal nem sok maradt, pedig Veronka Néni ezúttal is kitett magáért, nagy köszönet érte!

Táv: 17,6 km, emelkedés: 832m, ereszkedés: 1335m

8-9. nap: 2013. augusztus 10-11. (szombat - vasárnap)

A bőséges reggeli után búcsút intettünk vendéglátóinknak, és elindultunk hazafelé. Első állomásunk Csíkszereda volt, ahol mindenképpen meg szerettem volna látogatni Zsigmond Enikőt, hogy bemutatkozhassunk neki és köszönetet mondhassunk a sok segítségért, amit kaptunk tőle az út szervezésekor. Azt hiszem ő kisebb látogatói létszámra számított, de tőlünk mind a tizenöten szerettek volna ővele megismerkedni, így mindenki jött. Biztosan meg volt lepve, hogy gyakorlatilag egy végzős egyetemista csoport lépte át a küszöbét – ismeretlenül. Gyorsan főzött egy kávét, és sokat mesélt a korábbi kirándulásairól, tapasztalatairól. Nagy élmény volt a nála eltöltött rövid idő mindannyiunk számára – köszönjük.

Zsigmond Enikő megmutatta a Lotru főgerincét, amit ő már bejárt.

Csíkszereda után Szovátára (Sowata, Sovata) a Medve-tóhoz (Lacul Ursu) utaztunk. Két órát időztünk a hatalmas tömegben. Még tavaly Mályi Józsi említette, hogy nagy lesz az ellentét, ha lejövünk a hegyről és visszacsöppenünk a civilizációba. Valóban nagy volt, túl nagy is.

A Nyárád vidékén és Marosvásárhelyen, Marosludason, Tordán át érkeztünk meg Kolozsvárra. Szerencsére 2013-ban sem telt el úgy év, hogy ne járjak az egyik legjellegzetesebben magyar városban. Ha lakosság arányát tekintve komoly teret is veszített a magyarság, de amit itt felépített és elért, kiemelten a kultúra és az oktatás terén, azt a többi gazdasági, politikai sőt sport eredményekkel együtt legfeljebb elhazudni lehet, de ha őrizzük és vigyázunk rá, elvenni nem. Ezért olyan kedves és fontos a város.

A szállásunk a református felekezethez tartozó Bethlen Kata Diakóniai Központban volt. Innen siettünk a Bulgakovba, ahol vacsorával vártak már minket. Még Csíkszeredában jutott az eszünkbe, hogy az idei túra volt az első, amikor eső nélkül tudtunk végigmenni az útvonalon, egyszer sem áztunk el. Kolozsvárott öt percen múlott, hogy elérjük a Bulgakovot… ott megkaptuk az elmaradt égi áldást.

Este még sétáltunk a városban, és visszaértünk a Főtérre, ahol éjfélkor az egész erdélyi kirándulás egyik legfelemelőbb pillanatát éltük át: körbeálltuk a Fadrusz János 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet nyert Hunyadi Mátyás - szoborcsoportját, és elénekeltük a magyar himnuszt. Ennél szebben nem zárulhatott volna ez a kirándulás.

Táv: 751 km

Írta: Miklós Gábor

Lektorálta: Kóródi Dani, Pánovics Pánó István

Fényképek: Pánovics Pánó István, Koródi Petre Danielescu Dániel, Miklós Gábor, Ádám Yoke József, Bökényi Betti, Csányi Miki, Izsó Ádám, Vajna Balázs