Szárkő télen

A havas Szárkő csúcsára hótalppal

2016. május 19. - nYa

Szárkő: az erdélyi Kárpátok legnyugatibb kétezres csúcsa. Bár hallottunk róla, de a nyári – őszi gerincvándorlások során magasabb és híresebb társai, mint a Retyezát vagy a Csernai-havasok – Mehádia vonulata vonzóbb a kirándulók számára. Télen viszont revánsot tud venni látogatottabb társai felett.

0. nap (2013. február 7. csütörtök)

Temesvár (Temeschwar), Losonczy-tér

A téli kirándulás és a havas Kárpátok meglátogatása először 2012. augusztus 29-én a Godján ormáról (Vf. Godeanu, 2229m) jutott eszembe. November végén el is kezdtük szervezni. Ezúttal is szeretnék köszönetet mondani egyrészt Illés Mihálynak (Bánsági Kárpát Egyesület), aki hasznos tanácsaival segített minket. És egész kis csapatunk nevében szeretném nagyon megköszönni a Csabai Bihargók Egyesületnek, hogy velük tarthattunk, és kiemelten Magyar Robi túravezetőnek, aki időt és fáradtságot nem kímélve küldte a hosszú leveleket, hogy mikre kell készülnünk és figyelnünk utunk során. Ilyen előzményekkel indultunk neki 2013. február 7-én este Temesvár felé hatan, hogy másnap csatlakozhassunk a Bihargók tizenkét fős csoportjához. Akik részünkről jöttek: Ádám Yoke, Beresnyák Gyula, Csányi Miki, Szigeti Laci, Tóth Balázs és Miklós Gábor.

A határt Kiszombornál léptük át. Majdnem a román határrendészet kezeiben kötöttünk ki, mint illegális határsértők. Megálltunk egy sötétebb részen, hiszen már három órája jöttünk Budapestről, mivel „kellett” a megálló. Ha jól emlékszem, akkor négyen-öten hagytuk el a kocsikat. A román kollégák azonnal kiszálltak a „tett” helyszínére és zseblámpával segítettek visszatalálni az autókhoz (az uniós tagság miatt amúgy is nehéz megmondani, hogy hol a határ pontosan, amit magyar ember amúgy is hajlamos elfeledni, ha például az Kiszombor és Nagycsanád [Cenad] között húzódik).

Bartók Béla szülővárosán, Nagyszentmiklóson (Sânnicolau Mare) keresztül folytattuk utunkat le délnek Temesvárra (Temeschwar, Timişoara), ahol a magyar középiskolában, a Bartók Béla Elméleti Líceumban aludtunk. Az iskola a temesvári fő vasútállomástól, a Temesvár – Északi pályaudvartól (Gara Timişoara Nord) délre, a Béga bal partján található. Ezúttal is köszönjük Erdei Ildikó Igazgatónőnek, hogy lehetővé tette számunkra a temesvári szállást.

A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban költjük a vacsorát igen jó hangulatban...

1. nap (2013. február 8. péntek)

Másnap reggel korán indultunk, hiszen egyrészről még meg akartuk nézni a Bánság fővárosát, másrészről nem szerettünk volna elkésni a kis-havasi találkozóról sem, ahonnan a túránk indult.

Reiter Ede által épített szecessziós épület Temesvárott

Temesváron megnéztük a Losonczy teret (Piatra Unirii), amelynek egyik legszebb épülete a barokk stílusú Római katolikus Székesegyház. A tér másik csodálatos épülete a szintén barokk stílusban épült volt Temes Vármegye Vármegyeházája, amely jelenleg a Szépművészeti Múzeumnak ad otthont.

Kis sétával a belváros felé felkerestük a Szent György teret, amelyet többek között az a ház is szegélyez, amelyben Klapka György született. Emlékét tábla és egy kis piros-fehér-zöld szalag ápolja.

Már megszoktuk, hogy kicsi nyomozással a legtöbb kárpát-medencei szép, még a magyar világban épült épületen, oszlopon találunk valamilyen kis emléket, ami bizonyít sok mindent. Nem kellett Temesvárott sem sokáig keresgetnünk. A Klapka-háztól jobbra egy háromszintes lakóépület homlokzatán található a következő felirat: „Építette Reiter Ede 1894”.

Egy utcával lejjebb pedig megtaláltuk azt a házat, ahol a következő szavak hangzottak el: „A semmiből egy új világot építettem.” (Bolyai János, 1823. november 3-a, amikor felfedezte a nem euklideszi geometria alapképletét).

Bolyai emléktábla Temesvárott. Itt született meg a modern matematika.

Ha több időnk lett volna, biztosan még sok magyar vonatkozású emlékkel és élménnyel gazdagodhattunk volna, de indulnunk kellett. Visszafelé a szerb ortodox Püspökpalota mellett haladtunk el, amely barokk szépsége szintén említésre méltó. Végül a Losonczy téren még fényképezkedtünk a Szentháromság-szoborral, és indultunk Lugoson át a Szárkőre.

A 6-os út következő települése Temesremete (Remetea Mare). Az útról is jól látszik Báró Ambróczy Gyula klasszicista kastélya, amely az 1848-1849-es szabadságharc idején, Temesvár ostromakor a magyar honvédsereg tábori kórházaként működött (Legeza-Szacsvay, 1992.).

Lugos (Lugosch, Lugoj), ez a közel 40 ezres település körülbelül 10 százaléknyi magyar népességgel, mint egy kis megkopott, de így is patinás ékszerdoboz nyújtózkodik el a Temes folyó (Temesch, Timiş) két oldalán. Hangulatos, magyaros jellegét többek között a színház épülete, a református templom, a volt főgimnázium épülete, a Temesen átívelő vas híd, Szombati Szabó István emléktáblája, aki a Trianon utáni erdélyi magyar irodalmi élet megszervezésén fáradozott teszi vonzóvá.

Lugos városképe a Temes folyóval. Torontál vármegye székhelye.

A Temes széles völgyében haladtunk Karánsebes irányába a jó minőségű 6-os úton, amely mentén nagyobb településeket, városokat elkerülő szakaszok is találhatóak. Karánsebesre (Karansebesch, Caransebeş) azért betértünk, hiszen ide, a volt Krassó-Szörény vármegye kies szegletébe igen ritkán jutunk el. Ez a dél-bánsági iparváros fura belvárosi útvezetésével hívja fel magára a figyelmet. Érdemes letölteni különböző léptékű térképeket a városról, mivel könnyű eltévedni, amióta lezárták a belső utcákat az autóforgalom elől.

Amikor megtalálja az ember a Borló (Borlova) irányába tartó Kis-Havas utcát (Strade Muntele Mic vagy érdemes a „telescan” a kis tábláját keresni), akkor csak ezen a viszonylag jó minőségű úton kell haladni kb. 40 percet, amíg eléri a kis-havasi sífelvonó parkolóját.

Felérve már vártak minket a Csabai Bihargók Egyesülettől tizenketten: Szlovacsek Antónia Xénia, Szabó Anna, Apáti Nagy Gábor, Barati Zoltán, Dr. Borbély Tamás, Gárdonyi Gábor, Horváth Gyula, Magyar Robi, aki a túravezetőnk volt, Novák Tamás, Novák Zsolt, Nyári Péter, Szabó István. Robi vezetésével elindultunk a sárga csíkkal jelzett úton fel a gerincre. Az első húsz percben a szállásunkra, a Kuntu meteorológia állomásra vezető széles úton haladtunk, körülöttünk a Kárpátok behavazott fenyőrengetegei, befagyott patakjai.

Húsz perc elteltével hirtelen és meredeken befordul az út balra, elhagyja az erdészeti utat és a fenyők kiálló (így csúszós) gyökerein szerpentinezik felfelé. Itt kell a legjobban vigyázni, mivel ezek a kiálló gyökerek csúszósak, hóban nehéz észrevenni őket, pedig lehet, csak egy-két centiméteres hóréteg rakódott le rá, ami nem fedi megfelelően, biztonságosan a felszínt.

Mi abba a sajátos helyzetbe kerültünk, hogy egyszerre értünk oda egy kb. harminc fős román turista csoporttal, ahol az út felfut a hegyre, ahol szükségszerűen össze is szűkül, és nem teszi lehetővé az előzést. Egy nagy előnyünk volt: mi hótalpas túrát szerveztünk, ők túrasível próbálkoztak. A síbakancsok pedig szükségszerűen lassították és nehezítették a járásukat. Mi hatan zöldfülűek voltunk a téli kiránduláshoz, és apait-anyait beleadtunk, mert nem akartunk lemaradni a csabaiak mögött, másrészt meg akartuk előzni a román versenytársakat. Jó negyven percet haladtunk így, de szép lassan, egyesével és a szerpentineket levágva (ebből lett azért esés-kelés, visszacsúszás) csak megelőztük őket.

Magyar vitézek becserkészik a Szárkő (hegy) lábát.

Lassan megtanultuk azt is, hogy nem érdemes nagyon felöltözni, mert sokkal jobban izzadt az ember, mint nyáron, így elég egy nedvszívó aláöltözet és kabát, amely kigombolva, kicipzárazva volt rajtunk. A sapka is sok lehet egy téli túrán, érdemes helyette símaszkot viselni, az kevésbé szorítja a fejet és jobban szellőzik.

Tanár úr fiatalon és jóképűen.

Kb. másfél órás haladást követően rátértünk a kék háromszögre. Látszik, hogy sokan használják az útvonalat, illetve „hivatásos forgalmat” is lebonyolít (vagyis a meteorológusok is ezen járnak fel-le), mert jó minőségben és sűrűn festették fel a jeleket a fákra. Így akár ködben is biztonságosan haladhatott az ember.

A kék kereszten közel félórát gyalogoltunk az egyre mélyebb hóban. A hótalpakat még mindig nem csatoltuk fel, legalábbis mi, ifjú „titánok” (a csabaiak közül már többen megtették, fel is gyorsultak. Hát igen: ifjú hév vs. rutin). Aztán egyszer csak elfogyott Balázsnak és nekem a türelmem és feltettük a talpakat. És mintha kicseréltek volna minket. Nem éreztünk többé fáradtságot, mi is felgyorsultunk. Amúgy meg nőttünk vagy harminc centimétert, nem süllyedtünk el többé a hóban. Nagyszerű, felszabadult érzés volt az addigi küszködés után! Beértük a többieket is, akik még nem csatoltak fel, de látva sikereinket ők is megtették. Suhantunk az ekkora már piros csíkkal jelzett főgerinc úton hatalmas havas fenyvesek között. A fák görnyedtek a hó súlya alatt, amely egyre több és több lett. Nehéz leírni ezt a világot: minden fehér, és ennek a fehérnek vannak árnyalatai. A fák feketés-barnás törzse kellően komor, az ágakon rajta lévő hó viszont kecsessé teszi ezt a képet.

A piros csíkkal jelzett gerincút már nem tartozik az izzasztó, meredek kaptatók közé. Itt már, közel 1400 méteres magasságban kellemesen hullámzik az ösvény. Eltűntek a haladás szerinti jobb oldalon a fenyőfák, tisztult a terep. Közeledtünk a Kuntu (Cuntu) meteorológia állomáshoz. Sajnos leereszkedett a köd délután fél öt körül, amikor felértünk, így az állomás mögött húzódó „Nagy Hegyet” nem láttuk már meg. De sebaj, majd holnap összejön - reménykedtünk.

A Kuntu egy háromszintes épület (1452 méter tengerszint feletti magasságban), amely állítólag elég zegzugos módon épült, folyosókról folyosók nyílnak majd szobák és/vagy újabb folyosók. A házban dolgozó román meteorológus szívesen fogadott bennünket, megmutatta a szobákat és a nagy konyhát. Két szobát kaptunk, minden szobához és természetesen az étkezőhöz is tartozott egy kis kályha, fát a román bácsitól kaptunk. A ház lakóinak és a kirándulóknak még a téli időszakban is biztosít a Bem József – forrás friss, finom vizet (45^○18′00.49″ Észak, 22^○30′03.57″ Kelet), ez közvetlenül a ház mellett található. Nevét természetesen a szabadságharc tábornokáról kapta, aki 1849. augusztus 21-én a Szárkőn keresztül menekült kis csapatával, ebben állítólag a Maderspach család is segítségére volt.

Kuntu (Cuntu, 1540m) meteorológiai állomás, szálláshely. Gyula itt lépett rá az útra.

Az étkezőben gyűltünk össze, mindenki melengette, szárította a vizes bakancsokat, kabátjait, kesztyűit. Mindenki megkínált mindenkit az otthonról hozott finomságokból és a „jóféle hazaiból”, a jó hangulat így garantált volt. Sőt ahhoz képest, hogy kint mínusz 20 fokra hűlt a levegő, odabent a szobákban – elsősorban is köszönhető Gyulának és kitartó fűtő tevékenységének – volt legalább harminc fok is, de inkább harmincöt (de én például hetven foknak éreztem). Ilyen melegben lehetett húst sütni, felszerelést szárogatni, teát főzni. De aludni nem tudtunk. Főleg, ha még egy egér is beköltözött a szobába. Így inkább a csendes, kissé hideg - kb. négy-öt fokra hűlt - konyhát választottam.

Megtett táv: 5,7 km, idő: 3,5 óra, szint: 650 méter

2. nap (2013. február 9. szombat)

Kígyó a Szárkőre

Reggel korán, 5:30 körül kezdtünk szállingózni. Addigra azért a szobák is kihűltek, és be kellett fűteni az étkezőt is. Reggelizés, fürdés a patakban, felkészülés a nagy útra volt a reggeli programunk. Izgatottan vártuk, mit mutat meg magából a Kárpátok téli arca. Előrejelzések szerint inkább felhős lesz az idő, de egy – egy pillanatra kisüthet a nap.

Annára figyeltek a férfiak

Nyolc órára készen álltunk: teljes menetfelszerelésben, hótalpakon, túrabotokkal álltunk be a menetoszlopba. Jöhetett a kaland, irány a Szárkő-csúcsa, és bíztunk benn egy kicsit, hátha megpillanthatjuk onnan a nyári útvonalat, a Retyezát 2500 méteres csúcsait, a Csernai-havasok lankás vagy meredek leszakadásait, és a Godjánt, de még inkább a Gugut, amelyre ezúttal sem mentünk fel (már alakul a Gugu Magyar Baráti Kör, mert egyszer meglesz ez a csúcs is!).

látkép visszafelé - a Szárkő-hegység

A Kuntu állomástól észak-keletnek kanyarodva indultunk fel a gerincre. Átléptük a Bem-forrást és megkezdtük a kapaszkodást. A nap kezdte felemelni a felhőket, így egyre többet láttunk a környező, alacsonyabb hegyvonulatokból. Alattunk méteres hó, amely egyre firnesedett, azaz jégréteggé fagyott. Élvezetes volt haladni a könnyű zsákokkal, a kiváló hótalpakkal a havon. Igaz, volt egy meredekebb rész (ezt a nyári útvonal ki is kerüli), de ezt is megoldottuk: a kezdeti folyamatos visszacsúszásokat követően kis lépcsőfokokat vágtunk a hófalba. Bár nem volt meleg, a nulla fok alatti hőmérséklet ellenére alig kellett az aláöltözet fölé kabát, azt jobbára kigombolva hordtuk. Ez általában elmondható a szélvédett helyeken hegymenetben, ugyanakkor azt is megtapasztaltuk, hogy nem szabad levenni a kabátot, mivel pillanatok alatt változhatott az időjárás. Valamint ajánlom a símaszkot végig a fejen hordani, mivel a legnagyobb párolgást és hőmennyiséget az ember a fejen keresztül adja le.

Antarktisz ... Szárkő

Az út során vagy cölöpök jelezték a helyes irányt, vagy itt-ott előfordult, hogy a jelzést magán hordó kő kikandikált ki a hóréteg alul. Szükséges is volt a sűrű jelzés (fent a gerincen gyakorlatilag ötven méterenként van egy pózna a piros csíkkal), mivel a felső meteorológia állomáshoz rosszabb időben is fel kell tudnia jutni az ott dolgozónak. Csak nagyon kivételes alkalommal marad a lenti állomáson a felső meteorológia állomáshoz tartozó szakember.

Miki a meteorológiai állomás előtt

Bő egy óra kaptató után érkeztünk el a Szadován – gerincél kezdő pontjához (Vârful Sadoveanu, vagy más néven Szadómazó gerinc, ahogyan azt a tapasztaltabbak hívták). Itt a gerincút jól láthatóan dél/dél-keletnek fordult. Az út is meredekebb lett, viszont cserébe sokkal nyilvánvalóbbá vált, hogy merre is vezetett az ösvény. Volt ugyanis (hópárkánnyal együtt) kb. tizenöt méter széles gerinc szakasz, és mindkettő oldalról aztán gyorsabban le lehetett volna jutni valamelyik völgybe – gyorsabban, mint ahogyan azt bárki is szerette volna.

A Szárkő esetében (is) figyelni kellett a hópárkányokra, különösen a Szadován-gerincél nyugati részén, amelyet érdemes elkerülni. A gerincélen jellegzetes firnes hó várt minket, amely jól láthatóan töredezett alattunk, amikor ráléptünk.

A legnehezebb szakasz a Szadován végén várt minket 1996 méteres magasságban. Még nem függőleges falon kellett volna néhány lépéssel feljebb kerülni, de mindig visszaestünk. Viszont minden egyes próbálkozás után jó harminc - negyven centiméteres hóréteg csúszott le velünk együtt. Csak nagy küszködés árán sikerült, a másik nyomában lépkedve feljutni a gerincre. Mindenesetre már előre élveztük a csúszkát visszafelé.

Eközben mintha a felhők is engedtek volna komorságukból, mivel a Szárkő – csúccsal bezáródó katlan egyre több részletét fedte fel előttünk. Így vált lassan a téli Kárpátok egyre lenyűgözőbbé, vadságában is egyre szebbé.

Már 2100 méter felett jártunk, a gerincút itt már valójában inkább egy alig emelkedő plató. A szél viszont erősen fújt, mi legalábbis annak éreztük: kb. negyven km/órával „tombolt”. A levegő hőmérséklete mínusz tíz fok körüli lehetett, viszont a hőérzet így lecsökkent mínusz harminc fok alá, amit igen csak megéreztünk. Később megtudtuk, hogy itt, a Szárkőn mérték Erdélyben a legerősebb széllökést is: ***km/órás sebesség mellett (kérem a Kedves Olvasót, gondoljon egy számra, majd a cikk végén leellenőrizeti, hogy mekkora ez az érték valójában).

csúcsfotó - Szárkő, 2192m

Szárkő a háttérben

Majd hirtelen kisütött a nap. Fent voltunk már a ház mellett, és egy rövid időre, talán ha volt egy perc, körbepillanthattunk: igen ezért jöttünk. Alattunk és felettünk felhők, amik hömpölyögtek, tódultak felénk, majd el tőlünk. De ezért az egy percért megérte minden fáradtság, küszködés, szervezés és várakozás.

lefelé már sűrűsödik a köd

A felső meteorológia állomás nagyon közel volt már. Először két kis kereszt tűnt fel, amit annak a meteorológus párnak állítottak, aki néhány évvel ezelőtt a rendkívüli téli időjárásnak lettek az áldozatai. A kis emlékmű mögött a mérőállomások bukkantak elő; sok műszer teljesen formáját veszítette, mivel behavazódtak. Majd végül a kétemeletes ház is megmutatta magát.

Bevártuk a többieket, addig is gyönyörködtünk a pillanatonként változó felhők játékában. A meteorológus kedvesen fogadott, teával is megkínált minket, igaz mi is vittünk fel neki almát, narancsot, zöldséget. Az elülső szobákban melegedtünk kicsit, elfogyasztottunk egy-egy szendvicset és sok csokoládét, kekszet, aszalékot, majd elindultunk a háztól alig kettőszáz méterre, északra lévő 2190 méter magas Szárkő-csúcs (Vârful Tarcu) meghódítására.

Kicsi tábla jelzi magát a csúcsot. Ahogyan lenni szokott, kifeszítettük a magyar zászlót, és több csoportképet is készítettünk. Ugyanakkor, erre az időszakra már teljesen betakart minket a felhő, nem maradtunk sokáig – nem volt értelme.

Folyamatosan és igen jó sebesség mellett haladtunk szorosan egymás nyomában a Szadován-csúcs felé, amit töredék idő alatt értünk el a felfelé menethez képest. A Szadován azonban, ahogyan a csúcs felé, úgy a visszafelé úton is próbára tett minket; hiába nem egyszerű a közel hetven százalékos emelkedőn/lejtőn kapaszkodni/lejutni. A csabaiak közül többen popsi sít is hoztak magukkal, ezek aztán egész jó szolgálatot tettek már itt a Szadovánnál is, de a Kuntu melletti meredekebb kaptatón lehetett igazán kihozni belőlük a maximumot. Az utolsó szakaszon teljesen egybefolyt az ég és a földfelszín. Mindenfelé ugyanaz a tejfehér szín, akármerre is néztünk. A délelőtti nyomainkat már rég eltűntette a folyamatos hófúvás, semmi sem maradt meg belőle. Így néha egy-egy felbukkanó jelzőoszlop vagy kő, de leginkább a GPS mutatta a pontos irányt. De jókedvünket ez sem szegte, a Kuntu melletti meredek kaptatón popsi sí versenyt rendeztünk. Yoke különdíjat is kaphatott volna mint a „leghavasabb” popsi síző.

Este gyors fürdést rendeztünk a Bem-forrásnál (a mínusz tíz fok mellett a forrás hideg vize langyosnak tűnt. Tényleg minden relatív.). A vacsora és jóízű beszélgetés, különböző sokszor hajmeresztő történetek után a lefekvés jöhetett (volna), na de túl jól sikerült a délutáni verseny. Így megismételtük a nagy (popsi) műlesiklást fejlámpa fényénél a téli Kárpátok csodálatos, tiszta, csillagos ege alatt.

Második éjszaka a Kuntuban. Indul a horkolókórus.

Búcsú a Kuntu háztól.

Megtett táv: 10,8 km, idő: 6 óra, szint: 740 méter

3. nap (2013. február 10. vasárnap)

Indul a csapat hazafelé

A harmadik nap reggelén nem akaródzott senkinek sem indulnia. A három nap legszebb időjárása köszöntött ránk. Körülöttünk sok méter magas fenyők hajladoztak a fehér súly alatt magányosan vagy csoportban. Visszafelé a piros csíkkal kitűnően jelzett, széles ösvényen csattogtunk. Nem fordultunk rá a kék keresztre, hanem továbbhaladtunk a kis-havasi üdülő telep felé északnak. És milyen jól tette Robi, hogy így döntött. Beláttunk a Kis-havas és a Szárkő völgyébe, miközben az alattunk lévő legalább méter magas havat tapostuk folyamatosan. Több helyen panoráma kilátó helyre bukkantunk. A síbotra erősített zászlónkat büszkén a magasba tartottuk; jó érzés volt a piros-fehér-zöldre tekinteni kint a fehér Kárpátokban.

Islander-dance

A hótalpak kitűnően beváltak, élvezet volt velük a kirándulás. Csak nehéz szívvel vettük le őket visszaérve az erdőbe, olyan megbízhatóan teljesítettek. Sőt, mikor újra rákanyarodtunk a sárga csíkra, akkor vissza kellett volna csatolni őket, de ezt már nem tettük meg. Inkább a csúszós gyökereken egyensúlyoztunk, és próbáltunk a jegessé taposott ösvényen lejutni. A tapasztaltabb csabai túratársak speciális stoplikat szereltek fel (legalábbis ehhez lehetett leginkább hasonlítani ezt a kis szöges „hóláncot” bakancsra erősítve), ami nekünk is jól jött, mivel a lejutáskor egy-egy ilyen hernyótalppal felszerelkezett társunk ment két-három hagyományos bakancsos előtt (így előttem is), és ha csúsztunk, akkor tökéletesen megtartott több embert is. Sőt Barati Zoli hágóvassal közlekedett, ami minden körülmények között stabilitást adott neki és a mögötte haladóknak.

jégcsapok az út mellett

Hazafelé könnyedén haladtunk, bár lejönni autókkal a Kis-havas felvonója mellől csak óvatosan végig kettesbe sebességben lehetett. Még az Arad-Temesvár autópálya szakaszt is kipróbáltuk, és jelentem: kiváló sztráda, egy kamiont előztünk meg, akin kívül csak mi voltunk az úton.

Hazafelé már csak egy dolgot kellett megbeszélnünk: jövőre melyik téli kárpáti hegységet szeretnénk megismerni: Páring, Retyezát vagy újra Szárkő? Bármi is lesz, nem fogunk csalódni!

Megtett táv: 6,2, idő: 3,5 óra, szint: 650 méter

Köszönjük Robinak a túravezetést!