Kalandozások a Kárpátokban nyáron és télen

Kárpáti túrák

Kárpáti túrák

A Csíki-havasok és a Hagymás-hegység főgerincén 1/3

- hat nap a keleti végeken -

2016. március 03. - nYa

Ha egyszer valaki megérezte a Kárpátok nyújtotta szabadságot, szépséget, a hegykoszorúnak nemzetünkhöz való kötődését, akkor mindig várni fogja a következő lehetőséget, hogy újra a hegységbe mehessen túrázni akár csak pár napra is. Mi is így vagyunk ezzel, s ezért indultunk neki, immár ötödször a Kárpátok egy újabb szakaszának. 2013-ban a Csíki-havasokat és a Hagymás-hegységet vettük célba, hogy Tusnádfürdőtől számítva egy hét és több mint 110 kilométerrel később megérkezzünk a Gyilkos-tó mellé. Nemcsak a leghosszabb kárpáti vándorlásunk volt az idei, hanem egyben most vettünk rajta részt a legtöbben: 15-en mentünk végig, valamint kettő kedves ismerősünk és régebbi útitársunk csatlakozott még hozzánk a Gyimesekből. A csapatunk tagjai: Bökényi Betti, Lakatos Kata, Sárospataki Zsófi, Simó Réka, Szabó Anna, Ádám „Yoke” Józsi, Bede Máté, Beresnyák Gyula, Csányi Miki, Izsó Ádám, Kóródi Dani, Nyikos Andris, Pánovics „Pánó” István, Sárig Attila, Torres Andris, Vajna Balázs, Miklós Gábor.

A felkészülést most is korán kezdtük, már februárban. Így viszont volt idő bőven megismerkedni az Erdélyi Kárpát Egyesület Csíki-havasokhoz közel eső alosztályaival, valamint a helyi hegyimentőkkel, turista egyesületekkel, civil szervezetekkel.

Akik nagy segítségünkre voltak a tervezésben: Albert Zoltán, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület részéről; Bertóti Zsolt, a csíkszeredai hegyimentők vezetője; Böjthe-Beyer Barna; Vásárhelyi EKE; Dukret Lajos, a Háromszéki EKE-től; Gábor Nicolae Levente, a csíki Salvamont részéről; Gáspár László Zsolt, a Háromszéki EKE-től; Kedves Zsuzsa, a Csíki EKE-től; Kinczel Ferenc a nagybányai EKE-től; Lukács Lehel, a gyergyói Dancurás hegyimentők vezetője; Szőcs László, a Csikmenasági Közösségmegtartó Egyesülettől; Tatár Attila, az Outdoor Capital of Transylvania részéről; Vadász Szatmári István, a Gyergyói EKE-től; Vámos László, a Pestkörnyéki Kárpát Egyesülettől; valamint Zsigmond Enikő, aki erdélyi magyar geológus, földrajzi, turisztikai szakíró, az Erdélyi hegyei című sorozat Csíki-havasok című kötetének a szerzője, valamint A Csíki-havasok és a Gyimesek című Dimap térkép készítője. Nagyon köszönöm mindegyikőjüknek a sok segítséget!

 

1. nap: 2013. augusztus 3. (szombat)

Így jött el 2013. augusztus harmadika, mikor is négy autóval elindultunk a több mint hétszáz kilométerrel keletebbre fekvő Csíkszentdomonkosra (Sankt Domenikus, Sândominic), kiinduló állomásunkra. Olyan utat választottam Erdélybe, amelyet mindenképpen nagyon ritkán használnak a Székelyföldre utazók.

1 Nagybánya Szent István szoborNagybányán Szent István király fej nélküli torzója, ahogy a románok elképzelik...

A határt Csengersimánál léptük át, így első pihenőnket Szatmárnémetiben (Sathmar, Satu Mare) tartottuk. Ahányszor csak erre járunk, mindig szeretettel emlékezünk meg Barkasz Gáborékról és a szatmári EKE-sekről, akik elindítottak minket ezen az „kárpáti úton”. A városban rövid sétát tettünk, felkerestük a Rákóczi-szabadságharcot lezáró 1711-es szatmári béke aláírásának helyet adó főtéri épületet, megtekintettük a Katolikus Székesegyházat (hivatalos nevén Urunk Mennybemenetele Székesegyház). Itt található az az oltár, ami előtt Petőfi Sándor és Szendrey Júlia mondta ki az igent 1848. szeptember 8-án. Sajnos újra megállapíthatjuk, hogy a város dísze, a magyar szecesszió egyik éke, a Pannónia Szálló felújítása még mindig várat magára.

Utunk Nagybánya (Neustadt, Baia Mare) felé folytatódott. A város és környékének neve 2001 óta összefonódott a tiszai ciánszennyezéssel. Éppen ezért megítélésem szerint a város nyugati határában lévő Zazar patak melletti zagytározó is megtekintésre érdemes, hiszen bizonyítja, milyen gyarló is tud lenni az ember (és a cégek), ha a profithajsza közepette elfelejtkezik a felelősségről, amivel a környezetével szemben tartozik. A tározót körülvevő terület ma is elhagyatott, az élet nagyon lassan vagy sehogyan sem akar visszatérni a mérgezett vidékre.

Nagybánya belvárosát járva magyar emlék, magyar emléket követ, amely nem a véletlen műve természetesen. De örömmel tapasztaltuk, hogy nem csak a magyar múlt, de a magyar jelen is létezik még Nagybányán; többek között a Főtér sarkán lévő kézműves bolt is helyi magyarok szebbnél szebb kézműves termékeit kínálja. Szintén a téren található az a szökőkút, amelyikbe félig egy király alakja csúszott bele – arc nélkül. Az emlékmű állítólag Szent István királyt ábrázolja, de a román nemzetiségű városatyák csak úgy voltak hajlandóak megszavazni, ha az arca nem lesz látható. Érdekes megközelítés… talán arra számítottak, hogy így a románoknak majd Stefan Cel Mare-ként magyarázható a szobor? Vagy ez is amolyan kortárs műremek, ki kell találni, mire gondolt a mester?

1 SomkerékSomkerék, az egyik legszebb magyar református templom Észak-Erdélyben

Továbbhaladtunk egy olyan vidéken, amely távolabb esik a fő erdélyi közlekedési és turisztikai útvonalaktól. A Lápos vidékén jártunk, a kárpáti hegyvonulat belső karéján. Mellettünk a Gutin (Munții Gutâi), előttünk a Széples (Munții Țibleș) magasodott. Bárkinek, aki Észak-Erdélyt járja, ajánlom figyelmébe ezt a kis kitérőt. Egyrészt ezek a 1500-1800 méter magas hegyek is lenyűgözik az utasokat, másrészt még gyorsabban is lehet haladni. A Lápos vidékén ugyanis alig van forgalom. S ajánlom a Magyarlápos (Laposch, Târgu Lăpuș) melletti benzinkutat, egy helyi magyar is az alkalmazásában áll, érdemes vele is szót váltani a máramarosi szórvány létről.

Visszatértünk a Nagy-Szamos völgyébe és Somkerékig meg sem álltunk. Itt a néhai Szolnok-Doboka vármegye (Sollnok-Dobeschdorf, Solnoc-Dăbâca) és Beszterce-Naszód vármegye (Bistritz-Nösen, Bistrița-Năsăud) határán a folyó völgyében elszórtan, de találunk még magyarokat. Déstől (Deesch, Dej) nem messze, Somkerék községben (Simkragen, Simkroang, Șintereag) leltük fel az egyik legszebb református erődített templomot egész Erdélyben, amelynek alapköveit 1333-ban tették le. A helyi magyarok nagy örömmel és büszkén mutatták a valóban páratlan Isten házát. Csodálatos érzés felmenni a toronyba és körbetekinteni onnan a vidékre. De mégis ott motoszkál bennünk a kérdés: meddig lesz még így? Meddig fogadja még a magyar utazót magyar vendéglátó itt északon? Vagy délen? Vagy a Mezőségben esetleg Gyulafehérvár környékén?

Szászrégenben (Sächsisch-Regen, Sächsisch-Reen, Reghinul Săsesc/Reghin) rövid pihenőt tartottunk, amely Erdély egyik zenei központja is lehetne – történelmét tekintve mindenképpen. A város születte Rudolf Wagner-Régeny zeneszerző, vagy Hencz József zeneszerző és karmester.

Majd Marosvécsnek (Wetsch, Brâncovenești) folytattuk utunkat. Bár nem álltunk meg, de tudni kell róla, hogy az Erdélyi Helikont itt alapították meg, melynek írói, szerzői között olyan neves irodalmi és értelmiségi személyeket tudhatunk, mint Kós Károly, Áprily Lajos, Wass Albert, Dsida Jenő, Tamási Áron.

Marosvécset és az 1941-1942-es vasúti építkezések miatt híres Dédát (Dedals, Deda) elhagyva beértünk a Maros-áttörésbe. Sokan még nem jártunk ebben a szurdokban, amely színeivel, méreteivel, égbe törő fenyőfáival és természetesen a rohanó Marossal mindenkit lenyűgözött. Innen már csak egy óra volt Csíkszentdomonkos, ahol Miklós Veronka Néni és Laci Bácsi már várt minket.

Akik csak egyszer is részese volt a szeretetteljes székely vendéglátásnak, ők tudhatják milyen fogadtatásban részesültünk: kürtös kalács, házi pálinka, majd kis fasírozottak, házi kenyér, erdélyi csorba leves (a legjavából), paprikába töltött házi túró, székely káposzta. 15-en voltunk, de nem bírtuk megenni az egészet.

1 Vacsora CsíkszentdomonkosonIzsó Ádám és a töltött káposzta dilemmája... Nyikos Andris meg úgy örül, mintha már a palacsintánál tartanánk. Yoke már rövid hajjal!

Este gyors fürdés a házban és slaggal az udvaron (Yokéval mi ezt választottuk, bár Veronka Néniék tiltakoztak, hogy vendégük így fürödjön. Köszönet a kedvességükért, de jó volt ez így.) majd alvás. Bár lett volna helyünk bőven, de Pánó, Yoke, Nyikos Andris kérte Veronka Nénit, hadd aludjanak a kristálytiszta székelyföldi levegőn, Csaba királyfi csillagösvénye alatt. A nap végén még végigizgultuk a barcelonai vizes világbajnokság férfi vízilabda-döntőjét, amelynek helyi idő szerint éjfél után lett vége. De megérte, mivel Magyarország-Montenegró 8-7, világbajnokok vagyunk, köszönet érte a Benedek-csapatnak!

Táv: 718 km (autóval)

 

2.nap: 2013. augusztus 4. (vasárnap)

Kora reggeli kelés, újra csak terülj-terülj asztalka várt minket, minden, mi szem-szájnak kedves előttünk sorakozott. Kiemelt kedvencem Veronka Néninél a házi túróval töltött paprika. De sietnünk kellett, mert 06:51-kor indult a vonat Tusnádfürdőre (Bad Tuschnad, Băile Tușnad), s ha azt elszalasztjuk, akkor bukhat az egész kirándulás ütemterve.

Jó öreg Corona nemzetközi gyors! Hány magyart vitt már Brassótól Székelyföldön, Kolozsváron és Nagyváradon át Budapestig és vissza. Mi is erre a vonatra várakoztunk, hogy aztán a felcsíki falvakon, majd Csíkszeredán át elérjük az Olt folyó szurdokát Tusnádfürdőnél.

Előzetesen úgy állapodtunk meg két csíki ismerősünkkel, Rékával és Attilával, hogy Csíkszeredában (Szeklerburg, Miercurea Ciuc) szállnak fel a vonatra és csatlakoznak hozzánk. Tusnádfürdőn szerelvényünk folytatta útját Sepsiszentgyörgy felé, de Rékáékat sajnos nem találtuk az állomáson. Így tehát 15-en indultunk neki a következő hat napnak. Ekkor még nem tudtuk, milyen meglepetésekben lesz részünk kint a vadonban a Csíki-havasok elhagyatott tájain.

2 Csomád felfeléNők egymás között: Katalin megy az Anna-tóhoz. (Tusnádfürdőről a Szent Anna-tó felé)

Tusnádfürdő hajdan szebb napokat látott épületei között vezetett az utunk a felső sétányon. Ugyanakkor az is igaz, hogy a helyiek, úgy a lakosok, mint az önkormányzat szemmel láthatóan minden erőfeszítést megtesz, hogy a fürdővárosának visszaadja hajdani fényét, mely a magyar világban szebben csilloghatott, mint jelenleg. Mielőtt rátértünk a piros kereszt jelre, közvetlenül a turista jel balrafordulása előtt, merítettünk az Apor-forrás (izv. Apor) és a Mikes-forrás (izv. Mikes) borvizeiből [É 46o08’31.44” és K 25o51’32.20”]. Ezt nem csak azért érdemes megtenni, mert innentől kezdve a Szent Anna-tóig nem találtunk forrást, hanem mert gyógyító hatással is bír ez a víz.

Utunk innentől kezdve nem meredeken, de annál inkább szerpentinezve vezet fel a Csomád (Masivul Ciomat) tetejére, illetve egészen pontosan a fő csúcs mellé. Ilyenkor augusztusban nincsen komolyabb probléma a piros kereszttel jelzett ösvénnyel, de télen nagyon csúszóssá válhat. Jó kettő óra múlva jutottunk fel 1300 méter magasságba, ahol kisebb szeder és vadmálna bokrok vártak minket, hogy megjutalmazzanak a menetelésért. Érdekes a természet játéka. A tusnádi szoroshoz képest érezhetően melegebb volt a hőmérséklet, mint 600 méterrel lejjebb a településen.

A tetőtől együtt haladt utunk a kék csíkkal. Kényelmes, széles ösvényen értük el a tó feletti táborhelyet, ahol autók parkoltak, szólt a zene, sokan voltak… Vagyis minden olyannal találkozunk, amit ezen a héten el akartunk kerülni. Így gyorsan leereszkedtünk a tóhoz, lehetőleg az erdőn át, hogy csak minimálisan érintsük az aszfaltot és a civilizációt.

A Szent Anna-tó (Lacul Sf. Ana) szépségét, vízének nyugodt felszínét, a tavat körbevevő Csomád-hegység csúcsait látva valóban gondolhatjuk, hogy ezt a Jóisten vagy a tündérek jó kedvükben teremtették. Túl a legendákon és hiedelmeken, a Szent Anna-tó egy vulkanikus kráter tó, amely elsősorban az esővíznek köszönheti vízhozamának utánpótlását. Érdemes átúszni, ezt viszonylag gyorsan meg lehet tenni, így Torres Andrissal át is „keltünk” a túloldalra, majd vissza.

2 Csomád-csúcsaiCsomád-Büdös-hegység vulkáni kúpjai. Fürdés után... :)

Gyors ebédet követően folytattuk untunkat a Csomád testvérének, a Büdösnek (Puturosu) irányába a kék-sárga, majd egy idő után már csak a kék kereszten. A Hargita - Kovászna megyehatárig jól követhető a jelzés, viszont utána figyelni kell, mert magánterületen halad át az ösvény. Igaz, az eltévedés itt sem jelent komoly veszélyt, csak mindig azokat a fákat kell keresni, amelyikről jól láthatóan lekaparták a jelzéseket. Utunk csak lassan emelkedett, leginkább 1100 méter környékén hullámzott. Így a délutáni hőség ugyancsak megtalált minket még a fák alatt is. De haladtunk becsülettel.

A Cecele (Vf. Ţeţelea, 1173m) közelében élesen északnak fordultunk, a Csíki-havasok (Muntii Ciucului) legdélebbi csúcsára idő és víz hiányában nem másztunk ki. A havasokban ez az a pont, ahol a kék csíkkal jelzett „második” főgerinc elindul északnak, hogy később becsatlakozzon a piros csíkkal jelzett fő ösvénybe. Általában egyértelmű, hogy jó úton haladunk-e, mivel széles, többnyire fűvel borított szekérnyomon lépegettünk. De mindenképpen vigyünk magunkkal térképet, és próbáljunk szerezni GPS-hez trekket is, mert nagyon sok oldalirányú leágazás van minden irányban.

Délután hat körül értünk el egy esztenához, amit a térképeken Vályus-kútnak tűntetnek fel. Ez egy komolyabb itatórendszer, amit szarvasmarhák számára alakítottak ki. Ugyanakkor meg lehet tölteni belőle a kulacsokat, de csak közvetlenül ott ajánlott, ahol a földből jön ki a víz [É 46o09’03.57” és K 25o58’40.57”]. Mivel csapatunk az elmúlt évekhez képest létszámát tekintve igen csak megduzzadt, így már az első nap láthattuk, hogy haladásunk és havasi létünk szűk keresztmetszete a víz lesz.

A Vályus-kúttól nem messze állítottuk fel sátrainkat. A környéken, a mellékgerinceken és völgyeikben vagy egy órát bolyongtunk, hogy tisztálkodásra alkalmas vizet találjunk. Végül be kellett érnünk egy lassan csordogáló kisebb érrel.

Pánovics István: Szabad ég alatt, avagy bivakolás a hegyekben

Nem vagyok szakértő a témában, csak pár tapasztalatot szeretnék megosztani. A bivak jó dolog! Amennyiben az időjárás kegyes az emberhez. Augusztusban az volt. Még csak a bivakzsákokra sem volt szükségünk, simán hálózsákban aludtunk a csillagfényes égbolt alatt. Nem kellett sátrat cipelnünk, és vesződnünk a felállításával, lebontásával. Sátorhelyet sem kellett keresni, ami külön jó volt, mert idén nagyon sokan voltunk, és jól jött az, hogy mi olyan helyeken is elfértünk, ahol egy sátor nem. Ugyanakkor van árnyoldala is a bivaknak. Hacsak nem valami profi – és méregdrága – zsákról van szó, akkor egy eső igen csak kényelmetlenül érintheti az embert. Koránt sem annyira légáteresztőek, mint kellene. Rosszabbik esetben még csak nem is annyira vízzáróak. Spanyolországban aludtam bivakban szakadó esőben, és nem annyira jó móka. Azt is meg kell oldani valahogyan, hogy az eső ne verjen be, az ember mégis kapjon elég levegőt. Forgolódni sem olyan egyszerű egy nyakig felhúzott zsákban, és a hideg is komolyabb kihívás, mint egy sátorban. Egy pillanatra sem bántam meg, hogy az augusztusi túrán bivakoltam, de őszintén szólva azt még erősen megfontolom, hogy a Páringba vigyek a sátrat, vagy sem. Meleg, száraz időben való túrázáshoz jó szívvel tudom ajánlani a bivakot, de ha az ember magasabb hegyekbe megy, vagy csapadékosabb időszakban, akkor nem biztos, hogy megéri az a plusz 2-3 kg az esetleges kényelmetlenségeket.

S végül napunk meglepetése: sátortáborunkat egy jelentősebb létszámú szarvasmarha csorda útjába állítottuk fel. Arra eszméltünk, a csorda igen közel jár már hozzánk, így Mikivel gyorsan „barikádot emeltünk”, ami nem állt másból, mint hogy egy hosszú levágott fatörzset helyeztünk a bocik útjába. A farönkök magassága kb. 20-30 centiméter volt, így nem jelentett komolyabb gondot a csorda számára. Meglepően tapasztaltuk, hogy ennek ellenére kitértek az útból, amelyik mégis átlépett rajta, az vagy öt percet gondolkodott, hogy mit is csináljon.

Táv: 20,2 km, emelkedés: 2135m, ereszkedés: 1681m

3 Alcsík panorámaAl-Csíki tájak a Nyerges-tető közelében

 

3. nap: 2013. augusztus 5. (hétfő)

Reggel nem keltünk elég korán. Egészen pontosan a Kárpátokban megszokott háromnegyed hétkor ébresztettem mindenkit. Csak azzal nem számoltam, hogy ekkor még hosszúak a nappalok és csak 1100 méteren vagyunk. Vagyis lehet korábban is kelni, és inkább a tikkasztó kora délutáni órákban félreállni hosszabb pihenőre. Aki egyébként járja a Keleti-Kárpátok csíki részét, javaslom, hogy nyáron tegyen így.

A reggeli indulást követően folyamatosan hullámzó, de lankás hegyhátakon haladt utunk a Nyerges-tető felé. Ahogyan emelkedtünk, és ahogyan tünedeztek el a fák a nyugati majd a keleti oldalról, úgy mutatta meg magát egyre szebb mivoltában a Hargita, s másik oldalról a Csíki-havasok főgerince, valamint a Nemere-hegység. Utunk során végig a Madarasi-Hargita szinte minden szögből jól kivehetően ott emelkedett előttünk, mellettünk vagy mögöttünk, s a csúcson lévő antennák, mint tájékozódás pontok mutatták, mennyit is haladtunk egy-egy nap.

3 Alcsíkban a vándorokAz urak megszemlélik az magyar ugart, amit használatba adtunk az román szomszédainknak

A Csíki-havasoknak sem a déli, sem az északi része nem olyan vad, mint a Fogaras, nem olyan sziklás, mint a Retyezát, se nem olyan smaragd zöld mint a Radnai-havasok, nekünk mégis nagyon kedves vidék. Ahogyan Nyikos Andris fogalmazott: ez az igazi erdélyi táj.

A késő délelőtti órákban értünk le a Nyerges-tetőre (Pasul Casin, 875m). Magyar embernek nem kell(ene) mondani, milyen hősiesen védték a székely honvédek 1849. augusztus 1-én Tuzson János vezetésével ezt az átkelési pontot a sokkalta nagyobb osztrák és orosz csapatokkal szemben. Ahogyan a költő, Kányádi Sándor is írta a Nyergestető című versében 1965-ben:

3 Nyerges-tető mod

Nyerges-tetői székelykapu

Ennek a hágónak (is) van egy különös hangulata, amelyet elsősorban mi, magyarok érezhetünk és érthetünk meg. Másnak is lehet szép, különleges ez a hely, de tiszteletet, elcsendesedő emlékezést a kopjafák között elsősorban nekünk jelent. A régebbi emlékmű mellett feljebb, egy kicsi területen folyamatosan gyűlnek a fejhajtás kopjafái Erdély, Magyarország és a világ minden tájáról.

3 Botsarka feléKóborlás a székely-szavannán.

Amíg kis csapatunk nagyobbik része a Nyergestetővel ismerkedett, addig páran lementünk a Csíkba vezető úton kb. 500 métert, hogy egy ízlésesen kialakított forrásból vizet szerezzünk [É 46o11’39.89” és K 25o58’39.89”].

3 Rugát-tetőRugát-tető. Itt úgy éreztük, hogy kell egy csoportkép Danival.

A kék csíkon folytattuk utunkat az egyre jobban tűző napon. A Csíki-havasok déli része nem éri el az 1300 méteres magasságot, kellemesen hullámzik végig a hegygerinc, viszont így nyoma sem volt a hűs hegyi levegőnek. Legalábbis ezt éreztük, és csak később tudtuk meg, hogy Magyarországon ekkor 40 fok körüli hőmérséklet uralkodott, amihez képest mégis csak jobban jártunk, hogy ekkor voltunk Erdélyben.

Többen figyelmeztettek minket, hogy a Csíki-havasokban a legagresszívebbek a pásztorkutyák szerte a Kárpátokban. Ez igaznak is bizonyult, ugyanakkor tizenötünket már nem merték úgy megtámadni, mint a korábbi években, mikor is csak 3-9-en voltunk.

A hőséget szerencsére valamennyire enyhíteni tudta a főgerinctől kb. 200 méterre talált kis patak és annak forrása [É 46o15’29.66” és K 26o00’53.35”]. Nehéz visszaadni azt az érzést, hogy a víz milyen más értelmet nyer kint a vadonban a tűző napon, és milyen más odahaza a vízcsapból jőve. Turnusokban mentünk le a forráshoz, és csak hosszabb idő elteltével hagytuk ott.

Folytattuk utunkat és enyhe emelkedést követően elértük a keletről beágazó piros csíkot az úgynevezett Botsarkánál (Vf. Botşarca). Most már egyértelműen a Csíki-havasok főgerincen haladtunk. Kereszteztük a Csinódra (Cinod) levezető utat, majd kikapaszkodtunk a Rugát-tetőre (Pasul Uzului, 1085m). Ekkor már a nap is kezdett alászállani, magasabban is voltunk, éreztük a havasok hűsítő levegőjét és csodáltuk ezt a hamisítatlan erdélyi tájat. Nyugatra a Hargita, délre a Csomád, keletre még a Nemere, s északra immár jól kivehető módon a Hagymás-hegység. Rövid pihenőt követően nem volt már messze aznapi táborhelyünk: a Sugárok kútja mellett akartunk éjszakázni. A Csécsend kúpját (Vf. Cicinda, 1194m) elhagyva egy székely család segítségével el is értük a forrás melletti tisztást délután hat órára. Ez azonban csak tisztálkodásra volt alkalmas, szomjoltáshoz más forrást kellett találnunk [É 46o18’17.94” és K 26o00’42.43”].

3 Sugárok kútja sátorállításItt rendeltünk dinnyét, itt van a Sugárok Kútja, amin diszkréten áthajtott egy lovaskocsi, Miki pedig debütált az új sátorral.

Messze mindentől, bent egy völgyben, körülöttünk a kedves, zöldellő csíki hegyek. Ahogyan már említettem; Nyikos Andris jegyezte meg később már Kolozsváron: a Fogarasi-havasok lehet látványosabb, de nem „erdélyibb” a Csíki-havasoknál.

Ez a napunk azonban tartogatott még egy váratlan fordulatot. Nem sokkal megérkezésünk után feltűnt két vándor nagy hátizsákokkal. Talán magunk sem akartuk elhinni, de Réka és Attila követve a menetrendünket pontosan megérkeztek a Sugárok kútjához. Így 17 fősre bővült kis csapatunk. S nem jöttek üres kézzel; egy nagy görögdinnyét hoztak magukkal. Mi sem természetesebb, mint hogy a vadonban, az Óriás-tető (Vf. Uriaş, 1297m) lábánál görögdinnyét eszegetünk.

A nap utolsó felvonásaként Miki és Gyula a szürkületben visszatértek a megtöltött kulacsokkal. De ezért a vízért igen csak meg kellett küzdeni, mivel ember nem járta vízmosásban kapaszkodtak fel, ahol legalább egy órán át töltötték a csapat palackjait. Egyre inkább az volt az érzésem, hogy az idei kirándulásunk „szűk keresztmetszete” nem a meleg, vagy a pásztorkutyák lesznek, hanem, hogy ne kelljen órákat a víztöltéssel bajlódni. De erre megoldást csak két nappal később találtunk.

Táv: 23,2 km, emelkedés: 1377m, ereszkedés: 1364m

 

képgaléria

Folytatjuk...

A bejegyzés trackback címe:

https://karpatunk.blog.hu/api/trackback/id/tr988441850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása