... folyatás, 2. rész

vissza az első részhez

4. nap: 2013. augusztus 6. (kedd)

Negyedik napunk reggelén már korábban ébredtünk és inkább napközben egy hosszabb pihenőt tartottunk. A reggeli után korán, erdélyi idő szerint hét órakor indultunk el. Jó döntés volt. Hegyre föl, völgybe le, ahogyan a gerinc vezetett minket. Az ösvény mentén egy-két helyen felbukkant a piros csík a fákra festve, de ezek inkább megerősítettek minket, hogy nem tévedtünk el. Ugyanakkor csak a piros jelzésre nem szabad alapozni a túrát ebben a hegységben, mivel kilométereken keresztül nem találunk jelet, aztán egyszer csak váratlanul előkerül olyan helyen, ahol egyértelmű, hogy az út arra felé vezet. Sokkal hasznosabb, ha rendelkezünk három segítséggel:

1. Zsigmond Enikő: Csíki-havasok című kiskönyvével az Erdély hegyei sorozatból, és az ehhez tartozó térképek,
2. GPS track, ami mutatja a főgerincen végig húzódó ösvényt,
3. Józan paraszti eszünk, amely felülírhatja a modern kor technikai vívmányait, mert lehet, hogy még elektronikusan rajta vagyunk a gerincen, de igazából egy ideje már valamely völgyben járunk.

Vizet keresünk a bozótban.

Ezeknek köszönhetően haladtunk egész nap. Az utunkat, amely ezúttal is jól kitaposott szekérnyom volt, bőven keresztezték oldal irányú ösvények, csapások, szekérnyomok. Sőt előfordult, hogy a főgerinc vezetése olyan irányban haladt, amely inkább felelt meg egy völgybe levezető ösvénynek. Folyamatosan tartani kellett az észak, észak-keleti irányt, amivel így eltávolodtunk az Olt völgyétől és beljebb kerültünk a havasok belsejébe.

Egy kisebb tisztáson fotós mesterünk, Pánó még művészi képeket is készített a reggeli nap fényében, míg Yoke, Nyikos Andris és én a piros-fehér-zöld zászlónkat lobogtattuk a szélben. A Csíki-havasokhoz, mint háttérhez (is) szépen illik ez a kompozíció.

Utunk során ezen a szakaszon nagyon kellett figyelni, mivel ezen a napon több főbb útszakaszt is kereszteztünk, amelyek átmentek a Kászon és a Gyimesek kisebb-nagyobb völgyeibe.

Áthaladtunk az Endre-tetőn (Vf. Iui Andrei, Vf. 1307m) és a Gyürke-tetőn (Vf. Ghiurche, 1366m), amelyek azonban inkább csak nevükben „tetők”, nem jelentenek komolyabb kiszögelést, amely alapján egyértelműen beazonosíthatóak lennének. A Gyürke-tetőnél a nap már igen magasan járt, mi viszont épp csak felette voltunk az 1350 méteres magasságnak, így újra vízlelő helyet kellett találnunk. Térkép és GPS szerint is a tetőtől nyugatra kb. húsz perces folyamatos ereszkedést követően rábukhatunk egy kisebb érre (még pataknak is kicsi). Viszont vize csodálatosan hideg – valószínűleg, nem sokkal feljebb lép ki a hegyből. Megéri lemenni érte!

A Gyürke-tetőt elhagyva erősen nyugatnak fordultunk (itt is vigyázni kell, mert az út vinne tovább északnak!), és hamarosan a Csobányosra vezető utat keresztezzük. Az út mellett álló pásztorszálláson sajtot, ordát is készítenek. Mivel ebéd előtt voltunk, ezért mi is vásároltunk egy egész sajt korongot. Természetesen betartottuk a demokratikus játékszabályokat, hátha valaki nem kér(ne), de sem a „nem” válaszra, sem a tartózkodásra, nem érkezett szavazat.

Szinyei Merse Pál múzsái és Dani

Hónunk alatt a sajttal felkapaszkodtunk az Őrála (Mt-le Stăjerului, 1301m) oldalába, ahol egy hosszabb, közel másfél órás pihenőt tartottunk a nagy melegben. Itt tudtunk eszegetni, kicsit aludni, volt ki főzött ebédet, egyszóval délutáni csendes pihenőt tartottunk kinek-kinek szája íze szerint. Természetesen a sajtot sem hagytuk megromlani a melegben, így ebédre mindenki kapott egy szép szeletet, el is fogyott.

Három óra körül folytattuk utunkat. Kb. egy kilométer megtétele után találtunk egy kellemesen kiépített itatót nagyon hűs vízzel [É 46^o24’06.64” és K 26^o02’05.53”]. Ez a vízlelő hely nem sokkal a Tomot-patakkal történő találkozás előtt található, bővizű, így vagy fél óráig maradtunk és élveztük a természet ezen ajándékát.

Ezt követően értünk a Tomotok közé. Ez egy nyugatnak tartó és hosszan elnyúló völgy (közel három kilométeres), amely mentén a környékről a Tomot-patak összegyűjti a Csíki-havasokban eredő kis ereket, nagyobb patakokat és azt a Csobányos-patakon keresztül a Tatros-folyóba szállítja. A gyorsan rohanó Tomot vizébe több helyen kisebb patakok ömlenek, így ezeknél a találkozásoknál valamint a kisebb letöréseknél kiváló frissítő fürdőt lehet venni. Sajnos mi idő szűkében voltunk, így nem adtuk át magunkat a „csíki wellness-nek”, bár igény lett volna rá.

Csíki havasok. Az út előttünk...

Ahogyan Zsigmond Enikő is írja, addig kell menni az Első-Tomot és a Középső-Tomot közötti völgyben, amíg az úgynevezett istállókhoz, vagy karámokhoz nem érünk. Itt északnak kell fordulni, s innen a hegy aljából már látszik az az átjátszóállomás, adóvevő torony, amit megcélozva – s végig a széles ösvényen maradva – kikapaszkodhatunk a Szellő-tető (Vf. Viscolul. 1494m) közvetlen szomszédságában lévő magaslatra. Innen gyönyörű a kilátás, hiszen megközelítőleg a Csíki-havasok középső pontján állunk. A Hargita természetesen továbbra is ott húzódik mellettünk balra, de már a Görgényi-havasok hullámai is jól kivehetőek. Nem messze tőlünk nyugatnak Csíkszereda és a Somlyó-hegy kettős kiemelkedése is feltűnik. Észak-keletre feltűnik a román oldal Csalhója (Masivul Ceahlău), amely hasonló népszerűségnek örvend a románok körében, mint a Madarasi-Hargita a magyarok között. Ezen a helyen hosszabb pihenőt adtunk magunknak, és élveztük, ahogyan a lemenő nap sugarai melegítenek minket, s közben a szellő hűsíti arcunkat (nem véletlenül Szellő-tető tehát a hegység ezen pontja; a név nagyon is találó).

"Idösapám! Há' mögugrott a gulya!"

A Szellő melletti tetőről indulva kicsit lejjebb ereszkedtünk, majd ebben az 1350-1400 méteres magasságban szinte vízszintesen gyalogoltunk tovább. Már jól esett volna letenni a hátizsákot, és találni forrásvizet, mert közeledett az este. Lent a völgyben csábítóan csillogott és csalogatott a csíkszépvízi víztározó tükre, de ez azért túl messze volt, hogy odáig menjünk le vízért. Annál is inkább, mert a Motorsirülőt már igen közel gondoltunk, ahol is az úgynevezett „Szerelmesek forrása” vízlelőhely is várt ránk. A térkép alapján ezt 1,5 kilométerre és kb. fél órára becsültem. Azonban egyre többünknek feltűnt, hogy csak nem fogy az a fél óra és nem akar felbukkanni a Motorsirülőnek nevezett jellegzetes és eltéveszthetetlen hely. Azért nem tudja a kiránduló, turista elvéteni a Motorsirülőt, mert egy jól megépített bástyaszerű helyről van szó, ami azt a célt szolgálta, hogy a II. Világháborúban ezen a ponton fordították meg, állították irányba a harckocsikat, lévén más hely nem volt elég széles ehhez.

Motorsirülő - korábban tankfordító volt. A kilátás tökéletes volt...

Nem csak a Motorsirülő nyújtott tehát megfelelő felszínt a sátraknak (hely volt elég), hanem a közelben lévő Szerelmesek forrása is igyekezett „kitenni magáért” [É 46^o26’24.63” és K 25^o59’21.95”]. Igaz nem egy bővizű „kút”, de a kulacsokat minden gond nélkül meg lehet tölteni benne. Gyulával és Yokéval pedig remek kis fürdőt alakítottunk ki lejjebb, amihez felhasználtuk Kata izoterm fóliáját. Igen kiváló kis medencét sikerült így összehozni, amelyben több turnusban ugyan, de mindenki kedvére tudott tisztálkodni. Az építkezés ezen formáját Mályi Józsitól tanultuk el, akiről szeretettel emlékeztünk meg az „építkezés” során.

A sátorhely több előnyét is kihasználtuk. Először is a csodálatos havasi panorámával fényképeszkedtünk, kezünkben a piros-fehér-zöld lobogóval. Aztán Attila tábortüzet rakott, ami mellett énekeltünk. S találkoztunk csíki legényekkel, akik sötétben hajtottak át Kászonba szekerükkel. Természetesen megkínáltuk őket és ittunk mi is az egészségükre, majd szerencsés utat kívánva elköszöntünk egymástól.

Táv: 24,9 km, emelkedés: 1486m, ereszkedés: 1308m

5. nap: 2013. augusztus 7. (szerda)

Gyönyörű a kora nyári reggel a csíki hegyek között. A felkelő nap aranysárgára festette a szépen kaszált és rendben tartott hegyoldalakat. A szekérnyomon a főgerincen vagy attól kicsit nyugatabbra haladtunk, így mindvégig élveztük a hűs levegőt. A Motorsirülőtől számítva kb. két óra múlva értünk a Gyimesi-hágóhoz (P. Ghimeş, 1152m), ahol kicsit megpihent a csapat, mielőtt a Pogány-havasra felkapaszkodtunk volna. A hágóban egy tábla hívja fel az arra járók figyelmét a magyar katonák hősies helytállására 1944 szeptemberében. Sebő Ödön székesfehérvári fiatal hadnagy - 32. hegyi határvadász zászlóalj egyik tisztje volt - vezetésével a magyar honvédség a 22. gyalogos tábori pótezred zászlóalja több hétig tartani tudta Gyimesbükköt illetve a Gyimesi-hágót a többszörös szovjet túlerővel szemben, ráadásul, amennyire lehetséges egy ilyen helyzetben, még emberségből is jelesre vizsgázott a rá bízott katonákkal együtt. Azóta a csapatból többen is elolvastuk az által írt Halálra ítélt zászlóalj című emlékezéseit a Budakeszi Kultúra Alapítvány kiadásában.

székely UBER

A Gyimes-hágónál finom mézet, kürtöskalácsot és természetesen csíki sört vettünk, majd kétfelé válva, az árnyékba húzódva fogyasztottuk el az „a la carte de Havasok” menüt. Valahol persze sajnáltam, hogy az elmúlt évek kirándulásaihoz képest idén túl sok a civilizációs behatás, de ez legyen mindig a legnagyobb bajunk.

Pánó egyszer csak azzal futott le hozzám, hogy két székely férfi egy kis traktorral és a hozzá tartozó hosszú platóskocsival indul fel a Szép-havas lábához. Mi lenne, ha megkérnénk őket, hogy vigyenek fel minket is. A gondolatot tett követte, bemutatkoztunk s aztán megkértem őket. Két üveg sört rendeltünk a néninél a hágónál, hogy mikor a havason befejezik a szénagyűjtést, akkor visszafelé felüdülésképpen fogyasszák el. Sajnos itt Attilától el kellett válnunk, ő igyekezett vissza Gyimesekbe. Felesége, Réka még egy napot velünk maradt.

Így felraktunk minden táskát, botot és természetesen jómagunkat a kis szerelvényre, hogy aztán elinduljunk felfelé a Pogány-havasnak (Mt-le Păgânilor, 1351m). Arra emlékszem, hogy nem mindenkinek jutott hely az utánfutón, így például Yoke és Ádám no meg egyik fuvarosunk a kis traktor markolóján foglalt helyet. Két újdonsült székely ismerősünknek még arra is volt figyelme, hogy a Köpüs-kútnál [É 46^o28’30.05” és K 25^o54’28.05”] megállva megtölthessük újra csak kiürülő kulacsainkat. Majd még megtéve pár kilométert a traktorral ők megérkeztek a szénaboglyákhoz, mi pedig búcsút intettünk. Ezúton is köszönet a fuvarért.

Princess Donau Gyimesi-hágó

A Szép-havashoz (Mt-le Frumos, 1336m) így korábban érkeztünk, maradt időnk hát arra, hogy az ösvényről letérjünk és körbetekintsünk a csúcsról, valamint megnézzük mi is épül a Szép-havas tetején. Egy négy gyermekes építész édesapa fogadott minket, aki érkezésünkkor egy kis körkápolna koszorúját készítette éppen. Olyannyira örömmel vette váratlan látogatásunkat, hogy kis idő múlva félbehagyta a munkát, maga köré gyűjtött minket és kis családját, majd a valahonnan felcsendülő déli harangszóra elmondott közös imánkat követően mesélt nekünk a most újjáépülő Szentlélek kápolna fontosságáról és a székely magyarság életében betöltött szerepéről. Majd bevezetett a hűs árnyat adó falak közé, ahol a szakrális jelentőségű motívumokat is megmutatta. Felejthetetlen élményt jelentett számunkra. Még kicsit gyönyörködtünk a gyimesi és a csíki panorámában – nem véletlenül Szép-havas a neve a csúcsnak – és tovább indultunk immár Felcsík hegyei közé.

Szép-havasi kápolna építőmestere és a közös imánk

Gyimesi táj

Az északi része a hegységnek sokkal erőteljesebben hullámzik, mint a déli. Magasabbak is a csúcsok, sűrűbben bukkannak fel, nem nyújtóznak annyira széjjel, mint az alcsíki társaik. A szakirodalom is ezt tartja a turisták által bejárt útszakaszok legnépszerűbbjének a havasokban. Mi is ezt éreztük a kirándulás során, amely folyamatosan emelkedett vagy ereszkedett akár száz, kétszáz méteren belül is. Amerre jártunk több helyütt egész családok együtt kaszálták a mezőket egészen kicsi gyerekektől az idős, nagyszülői generációig. Nem jutott idejük „life-coaching”-ra vagy személyi edzővel készülni a „cselencs-déjre” (challenge day).

Sorra maradtak el a fontosabb hegyek és csúcsok: Kőnyak (Vf. Lacrimii, 1315m), Égés-tető (Vf. Ars 1233m), Réz-tető (Vf. Rez, 1219m). Ezen a szakaszon már sokkal sűrűbbek a jelek, de a legtöbb turistajel továbbra sem az elágazásoknál lelhető fel. Erre különösen figyelni kell a Kőnyak – Égés-tető között, ahol az út élesen nyugatnak kanyarodik, pedig érzés szerint inkább az észak-keletit választanánk.

Érdekes alakult ez a napunk. Egész kirándulásunk legszebb, legvidámabb emlékei ehhez a naphoz köthetőek, ahogyan az egyik legváratlanabb, és legmeglepőbb fordulat is ekkor következett be. Közeledtünk az úgynevezett alagúthoz, amelyben a Madéfalva – Gyimesbükk – Kománfalva vasútvonal fut. Az alagút felett kívántuk eltölteni az éjszakát annak reményében, hogy találunk majd valahol vízszintes területet. Ehhez már csak az Utusalj-tetőt (Muntele Utuşoi, 1254m) kellett megmászni, majd onnan leereszkedni az alagút fölé. Az Utusalj oldalában azonban váratlan akadályba ütköztünk. A szépen kaszált legelőn egy család eszegetett a munka után a hegyoldalban. Kis csapatunk csupán át akart menni a hegyen (amerre a jel is vezet egyébként), mikor is a család egy tagja hevesen hadonászott, majd kiabált, hogy márpedig mi itt nem megyünk át. Ma sem értem, miért lett volna ez olyan nagy dolog… Nekiindultunk, hogy 16-an már csak jobb belátásra bírjuk emberünket, de ekkor következett a legmeglepőbb rész: az atyafi egy kinyitott bicskával rohant ránk, amelyet, mint később láttuk is, nem félt volna használni. Így végül is jobbnak láttuk elkerülni az esetleges sérüléseket, és kikerültük a helyet. Mint később megtudtuk a helyiektől, ő utusalji Gyuri, aki kicsit félnótás, s nem először fogadja ilyen formán a turistákat. Azt is megtudtuk, hogy a Csíki EKE vándortábora néhány nappal korábban került megrendezésre, amikor is a táborozókat szintén nem engedte át a területen „Gyuri kakas”. Állítólag közel száz emberről volt szó. Nem tudom, ebből mennyi igaz, de aki a felcsíki részen kirándul, az inkább kerülje el az Utusalj-tetőt, és ne hagyja, hogy ilyen találkozás elnyomja a többi szép, igazi erdélyi élményt. A pozitív oldala megismerkedésünknek, hogy Gyurinak köszönhetően szintben kerültük meg a tetőt, és még egy málnáson is átvezetett az utunk.

Kaszáló, Gyuri után szabadon... Kellemes puha ágy volt.

Az alagút fölé értünk délután öt óra körül. Egy család kaszált ott, így megkérdeztük őket, hogy éjszakázhatunk-e a területükön. Nem csak szívesen és örömmel láttak, hanem még fel is ajánlották, hogy rakjunk nyugodtan tábortüzet, csak vigyázzunk a kis faházra. Palackban vizet is kaptunk, hogy azzal oltsuk el majd tüzet. Újra csak hálával gondolok vissza a székely-magyarok vendég- és magyarság-szeretetére, hiszen ismeretlen turistaként szívélyesen fogadtak minket. Megmutatták nekünk a forrást is, amely a gyimesi oldalon kb. 8-10 perc séta után érhető el. Még aznap este készítettünk Yokéval egy kis medencét, hogy csökkentsük azt a kb. 40-45 percet, amíg mindenkinek jó másfél litert töltünk a kulacsába. Ez a kb. 50 literes medence másnapra meg is telt, így alig 10 perc alatt mindenki megkapta a vizét. A jövőben mindenképpen ezt a technikát fogjuk alkalmazni. Természetesen a kis kutat nem bontottuk el, hadd segítse a helyieket a jövőben [É 46^o32’12.04” és K 25^o54’37.94”].

Este Ádámnak köszönhetően tábortüzet raktunk és szalonnát sütöttünk. Végighozta a kiránduláson a saját szalonnáját, az egész csapat számára felvágta, faragott kicsi nyársakat, nekünk már csak meg kellett sütni. Ádám, ezúttal is nagyon köszönjük. Este korán feküdtünk, mert a legváltozatosabb napot követően hamarosan ránk virradt a leghosszabb nap.

Táv: 19,4 km, emelkedés: 883m, ereszkedés: 1060m

folytatjuk a 3., befejező résszel...