Kalandozások a Kárpátokban nyáron és télen

Kárpáti túrák

Kárpáti túrák

2020 Fogarasi-havasok télen - Szuru csúcs márc.1-3.

2020. március 30. - nYa

Háromnapos téli túra a Fogarasi-havasokban. A Szuru csúcsot nem sikerült elérni, de két nagyon jó hangulatú estét töltöttünk el a Szuru menedékházban.

2018 Szárkő - Godján - Vulkán-hegység - Aug.26 - Szept.1. BESZÁMOLÓ

Az erdélyi Kárpátokban még mindig találunk olyan hegységeket, amelyek még felfedezésre várnak. 2018 augusztus végén először a legnyugatibb Szárkő központi részét jártuk be, ahová sikerrel telepítették vissza az európai bölényeket, és a túrázóknak kedvez, hogy sok a forrás is. Majd a Godján következett azzal a tóval, amelyik szerény véleményünk szerint a legszebb megálló volt az elmúlt 10 évben. Végül a Paltina-nyeregtől nekiindultunk a Királykő kistestvérének, a Vulkán-hegységnek, amelynek főgerincét bejárva értünk el Lupényba, túránk végállomására.

Végig a Lotru – Páring gerincén 1/2

A VI. kárpáti gerincvándorlás élményei

A kárpáti turista szakirodalom általában azt írja, hogy a két nagy testvér, a Retyezát és a Fogarasi-havasok bejárása után ismerkedünk csak a Páring – hegységgel. A Lotru-hegység ezüstösen csillogó vonulatát ráadásul még kevesebben keresik fel, pedig mindkét déli-kárpáti hegység jóval nagyobb figyelmet érdemelne. Erre mi is csak most jöttünk rá túl a 600. kilométeren a kárpáti gerincvándorlásaink során.

Tovább

A téli Páring főgerincén

- kaland és viszontagság kéz a kézben -

A téli túrák varázsa, feszültsége, szépsége és vadsága mindig különleges. Varázslatos, mert egy olyan világba visz (vissza) minket, amilyet nem lehet máshol és máskor átélni csak a téli Kárpátokban. A feszültséget is át lehet élni, hiszen a lépéseink során nem lehet tudni pontosan, hol vár ránk leszakadás, mély hó és főleg lavina veszély. Szépsége a mindent beborító fehérségben rejlik, amely a természet tisztaságát is magában hordozza. A vadság a kiszámíthatatlanságot jelenti, a természet erejét, amit megtanul az ember tisztelni, ha szembekerül vele. De ezeket átélni együtt olyan élmény, amelyet évről évre át akarunk élni.

Tovább

Téli Fogarasi-havasok

felejthetetlen élmény téli kárpáti kirándulásunkon

Amikor először tettünk kísérletet a téli Kárpátokkal, a Szárkő felhőbe burkolózott, és csak néhány másodpercre engedte láttatni a hegység a fehér lepedőbe burkolt csúcsait. Tavaly a Retyezátban a második hegyi napunkon délután már oszladozni kezdett a felhőpaplan, hogy aztán teljesen kitisztuljon az ég felettünk, mikor elindultunk lefelé a hegyről. Ha ezt az ívet követjük, akkor jó időt várhattunk 2015. február közepére. Ennek reményében indultunk el Nagyszeben irányába, hogy a Kárpátok leghatalmasabb méreteivel, összefüggő láncolatával rendelkező Fogarasi-havasokat ismerhessük meg télen is.

Tovább

Szárkő télen

A havas Szárkő csúcsára hótalppal

Szárkő: az erdélyi Kárpátok legnyugatibb kétezres csúcsa. Bár hallottunk róla, de a nyári – őszi gerincvándorlások során magasabb és híresebb társai, mint a Retyezát vagy a Csernai-havasok – Mehádia vonulata vonzóbb a kirándulók számára. Télen viszont revánsot tud venni látogatottabb társai felett.

Tovább

A Retyezát télen

- II. téli kárpáti kirándulásunk -

A Retyezát télen. Ez foglalkoztatott már egy ideje, és a tavalyi Szárkő ehhez kiváló gyakorló terepnek bizonyult; megismerhettük, milyen varázslatos a havas Kárpátok. Így idén egy szintet „feljebb” igyekeztünk lépni, és a téli Retyezát vagy régebbi magyar nevén a Zerge-havasok egy-két csúcsát szerettük volna meghódítani.

Ez azonban új terep volt számunkra és a békéscsabai Csabai Bihargók Turista Egyesület tagjai számára is, akik közül négy kedves ismerősünk csatlakozott a kirándulásunkhoz. Mivel téli túráról volt szó, így biztosra szerettünk volna menni, ezért a vajdahunyadi születésű Bartók Csabát kértük meg, hogy vezessen minket négy napon át a hegységben. Csaba a Retyezáti Nemzeti Park hegyi mentőinek tagja, több mint negyven éve járja a hegységet. Neki ezúttal is szeretnénk megköszönni, hogy velünk tartott, nélküle nem láthattuk volna ezt a csodát.

Tovább
süti beállítások módosítása