Kalandozások a Kárpátokban nyáron és télen

Kárpáti túrák

A téli Páring főgerincén

- kaland és viszontagság kéz a kézben -

2017. február 16. - nYa

A téli túrák varázsa, feszültsége, szépsége és vadsága mindig különleges. Varázslatos, mert egy olyan világba visz (vissza) minket, amilyet nem lehet máshol és máskor átélni csak a téli Kárpátokban. A feszültséget is át lehet élni, hiszen a lépéseink során nem lehet tudni pontosan, hol vár ránk leszakadás, mély hó és főleg lavina veszély. Szépsége a mindent beborító fehérségben rejlik, amely a természet tisztaságát is magában hordozza. A vadság a kiszámíthatatlanságot jelenti, a természet erejét, amit megtanul az ember tisztelni, ha szembekerül vele. De ezeket átélni együtt olyan élmény, amelyet évről évre át akarunk élni.

Az elmúlt években jártunk már a Retyezátban (Munții Retezat) és a Fogarasban (Masivul Făgărașulu), így adta magát a lehetőség, hogy a harmadik legjelentősebb déli-kárpáti hegységet, a Páringot (Munții Parâng) is megismerjük télen. Szemben azonban a Retyezáttal és a Fogarassal, a Páringban nincsenek szálláshelyek 1500 – 1600 méter magasságban. 2231 méteren körül épült egy menedékház, a Rudolf-ház (Rudulfshütte) a főgerincen, de itt sem fűtött helységet nem találunk, sem forró teát nem kapunk (ezért nyugodtan hívhatjuk gunyhónak). Éppen ez tette olyan különlegessé nyolcunknak a 2016-os téli túrát: Beresnyák Gyuszinak, Csányi Mikinek, Kóródi Daninak, Nyikos Andrisnak, Pánovics „Pánó” Istvánnak, Sebő Ákosnak, Szigeti Lacinak és Miklós Gábornak. És még megannyi minden, amit átéltünk ez alatt a három nap alatt, és amire egyáltalán nem számíthattunk.

1. nap (2016. február 20. péntek): Szokásos hajnali indulásunkra nem is fecsérelnék el több szót. Szinte már mindenki megszokta, bár valószínűleg azért nem szerette meg a hajnali Hősök tere látványát. Útvonalunk a Budapest – Temesvár (Temeswar, Timișoara) – Lugos (Lugosch, Lugoj) autópályán vezetett (az Arad – Déva [Diemrich, Deva] közötti szakaszt már igen unjuk), majd áthaladtunk az Erdélyi-Vaskapu (Poarta de Fier) szoroson. Hátszegnél (Hatzeg, Hațeg) továbbhaladtunk keletnek Petrozsény (Petroschen, Petroșani) városának irányába, majd most először Petrilla településen is áthaladtunk. Mind a mai napig él itt 8 százaléknyi magyar, amit a viszonylag jó állapotban lévő templomaink is bizonyítanak. A Bányavidék magyar közössége meddig marad meg, nem tudni. Talán több generációt kibír még Maderspach Viktor népe.

A felvonó melletti szálloda parkolójában tettük le az autókat. Bevallom, nem bántam, hogy a felvonót használtuk az 1680 méteres magasságig. Utána sajnos nem tudtuk felcsatolni a hótalpakat, mert hó szinte egyáltalán nem volt.

A bő fél évvel előbb megismert útvonalon, a jól követhető piros sávval jelzett turistaúton haladtunk a síterep felett. A Kis-Páring csúcsot ezúttal sem érintettük. Havat csak elvétve találtunk a hegység 1700-2000 méter közötti régiójában. Én csak a kis hóláncokat tettem fel a bakancsra, ami a csúszósabb, nyirkos sziklákon, esetleg a meredekebb, lejegesedett szakaszokon jó szolgálatot jelentett.

XE1S0007A sífelvonó felett sem igazán volt hó. Még...

A felhőzöttség még nem okozott gondot – mindegyikőnk tudta, hogy a Fogarasi-havasokban megtapasztalt anticiklon nem fog kényeztetni minket évről évre. A csúcsok néha eltűntek, néha előbukkantak, de összességében nem volt zavaró. Ami viszont gondot jelentett, hogy előttünk mintegy fél órás előnnyel egy tíz fős csapat haladt felfelé. A napszakot és táskáik nagyságát tekintve egyértelmű volt, hogy a Rudolf-menedékházba igyekeztek. Ez nekünk nagyon nem volt ínyünkre, mivel a ház befogadóképessége 8-9 fő, vagyis a két csapat sehogyan sem fért volna el. Döntöttünk: haladunk tovább, időnk volt még, hiszen csak délután három óra körül járt az idő. Ha nem férünk be a menedékházba, akkor visszajövünk a síterepre. De az igazat szólva, egyikőnk sem akart visszajönni. Ami talán érthető is a téli körülmények között.

XE1S0033Kilátás a sípálya fölött. Hó még mindig sehol.

Felérve a gerincre már más világ várt minket. Végre a megszokott fehér kárpáti világ tárult elénk. Ugyanakkor szomorúan láttuk, hogy február második felében már alig fedi hó a szemben lévő Szászvárosi- (Kudzsiri) havasokat (Munții Șureanu vagy Munții Sebeș). Szó szerint alig csillant meg 1800-2000 méteres magasságban a hó. A globális felmelegedés kézzel foghatóvá vált.

XE1S0074Kis-Páring és a Kurzsa közötti gerincszakaszon. Így összebújva egész meleg volt :D

A gerincen haladtunk immár hótalpakon. Kicsit a csapat is szétesett, ami összességében mégsem volt baj. Volt, aki előresietett, hogy biztosítsa a Rudolf-házban a szállásunkat. Volt, aki fotózta ezt a fehér lepedő alá bújt zord világot. A kissé hullámzó, de semmiképpen sem megerőltető terepen végül mindenki „feltalpalt” a házhoz.

A Rudolf-házhoz egy utolsó meredekebb 50 méteres kaptatón kellett felküzdeni magunkat. Ez talpakkal és síbotokkal is megoldható volt, nem kellett hozzá hágóvas. A háznál találkoztunk a román csapattal. Tízen voltak, ebből nyolcan sátorban, ketten a menedékházban rendezkedtek be. Nagyon kedvesen felajánlották ők ketten, hogy kiköltöznek és sátorban fognak éjszakázni. Mi ezt köszönettel vettük és éltünk az alkalommal.

XE1S0128A Rudolf-ház alatti lejtő. Az idő itt még kiváló volt.

A „házat” belülről is ellepte a hó. Nyáron egy kb. két méteres ajtón, kényelmesen lehet bejutni. Most télen azonban ki kellett bontani a közel két méteres hófalat, hogy bemászhassunk. Sőt bent is használni kellett a jégcsákányokat és a lapátot, mert a rengeteg havat el kellett egyengetni. A végén nagyon hangulatossá vált a gunyhó. Leterítettünk egy 4×4-es sátorponyvát, így nem vizesedett át senkinek sem a felszerelése sem a ruházata.

WP 20160220 001Gyula a Rudolf-tanya bejáratában. Kies éjszaka elé néztünk. (Sponsored by HanWag)

WP 20160220 016Vacsora a Rudolf-tanyán.

Este fotóztuk a felhők játékát és a román túrázókkal beszélgettünk, miközben páran bent a széljárta gunyhóban vacsorát főztek. . Az éjszaka reménykedésre adott okot, másnapra szép időt várhattunk. Éjjel Pánó még ki is ment a ház fölé tornyosuló Kürzsa-csúcsot (Pásztor-csúcs, Vf. Cârja, 2405 m) fotózni. Egyszóval bizakodhattunk. De a következő nap elhozta az elmúlt hét év legkeményebb kárpáti időjárását.

2. nap (2016. február 21. szombat): Minden reggel egy új izgalom a hegyekben, vajon milyen lesz aznap az időjárás. Ez hatványozottan igaz télen. Az éjszakai tiszta égboltnak nyoma sem volt. A Kürzsa-csúcsot felhő vette körül. Titkon reméltük, hogy fent, 2400 méter felett a gerinc kibújik majd a felhők közül. De hiába reménykedtünk.

WP 20160221 017Reggeli készülődés a Rudolf-tanya előtt.

XE1S0135A viskó utáni szakasz még jó időben.

XE1S0201A csapat elhagyta a gunyhót. Anna szerint tanyát.

Ahhoz, hogy feljussunk a Páring legmagasabb gerincvonulatára, a Kürzsa – Nagy-Páring közötti 2400-2500 méter magas régióba, a Rudolf-háztól ki kellett kapaszkodni egy lavina veszélyes szakaszon. Itt már hágóvasakat használtunk és szerencsére a GPS-t is.

Fent a gerinc tömény felhőbe burkolózott. Más tájékozódási pontot nem tudtunk, mint, hogy a Páring nyugati-déli gerinclefutása lankás, míg az északi oldal függőleges. Vagyis végig a lankás oldalon kellett tartózkodnunk. Ez persze nem egyszerű, a hópárkányok miatt még tiszta időben is érheti meglepetés a túrázót. Nekünk a nyári emlékek és a gerinc élen a hó alól kibújó fűcsomók adtak némi támpontot.

WP 20160221 019Itt már a "Halál-zónában" voltunk serpák és oxigénpalackok nélkül, tiszta mászás volt.

Így haladtunk közel 50-60 km/órás folyamatos fújó szélben. Előre semmit nem láttunk, nem tudtuk, mennyi van még vissza. A szél egyre erősödött, ráadásul, amikor letértünk az útról egy kis mélyedésbe (valószínűleg valahol a Gemănare-csúcs [2426m] körül), és onnan visszaevickéltünk a gerincre, úgy véltük, hogy 80-90 km/órás széllel szemben kellett mindezt megtenni. Szó szerint négykézláb, a jégcsákányokba kapaszkodva tudtunk csak visszajutni az útra.

WP 20160221 020A hobbisíző, aki velünk tévedt... Nem is értette, miért nem megyünk felvonóval.

Tudtuk, nincsen messze a Nagy-Páring (Vf. Parângul Mare, 2519 m). Csak még ezt a csúcsot megmásszuk, és ha nincsen ott, akkor visszafordulunk. Aztán majd még 15 percet megyünk, de utána tényleg visszafordulunk. Ekkor már hóviharban gyalogoltunk. Csak azt tudtam, hogy a csúcs tényleg közel kell, hogy legyen. De nem tudtam, mennyire. El akartam jutni oda. Minden téli túrán feljutottunk a kiszemelt csúcsra, most is sikerülnie kellett. Végül valóban előbukkant a nagy fehérségből a 2519 méter magasságot jelző alumínium oszlop.

20160221 122748 cs1Műtermi kép, Dani fázott volna... (tszf..: kb. 135m, 4-6 villamos megálló, Moszkván, az óra alatt)

Téli berek hegyek

Ha visszagondolok az első téli túrámra még mindig kavarognak bennem az érzések. Egyrészt csodálatos élmény volt, másrészt óriási csalódás. Szörnyű látvány volt a Kárpátok bérceit fedetlen fővel látni, akárcsak a nyári túrák során. (Rajtam volt sapka. :) ) A második nap hozta  el az igazi telet, de nem a szebbik felét. Már reggel sem volt fényes idő, de csak egyre romlott. Szerencsémre gyorsan inamba szállt a bátorság, és még akkor visszafordultam, amikor láttam a kunyhót. Nem bírtam volna az egész napos botorkálást a nagy szürkeségben, ahol a föld az éggel összeért. Nekem, kezdő téli túrázónak tökéletesen elég volt az a bő 3 óra, amit a lebotorkálással töltöttünk.

Nem szegték kedvemet a megpróbáltatások, viszont továbbra is azt mondom, hogy nem éri meg kockáztatni a hegyen.

Pánó

20160221 122813 cs2Csúcsfotó. Tszf.: 2.519m, Páring-csúcs

Ha időztük ott három percnél többet, akkor sokat mondok. Nem is lehetett volna többet kibírni akkor. Öt képet lőttünk és elindultunk visszafelé. Csakhogy időközben a hóvihar kettős erővel tombolt már. Nem felülről jött, hanem oldalról és alulról. Sőt igazából mindenhonnan.

Alig hagytuk magunk mögött a csúcsot, találkoztunk a román sátrazókkal. Ők nem csak a Nagy-Páringot akarták elérni, hanem tovább is akartak menni keletnek a gerincen. Csak remélni tudom, hogy eljutottak a kitűzött célig, és nem érte őket semmi baj.

Visszafelé már semmit sem láttunk. Nem voltak meg a fűcsomók sem. Már semminek nem volt sem eleje, sem vége, nem voltak formák, tájékozódási pontok. Nem tudtuk használni a szemüvegeket, mert a hó azokra is ráfagyott. Levettük őket. Így arcunk felső része védtelen maradt, s mintha száz és száz tű szúrna belénk egyszerre.

Így haladtunk előre. Hogyan jutottunk el végül biztonságban a Kürzsa-csúcsáig, máig sem tudom. Elkezdtük az ereszkedést. De a terep nem volt ismerős. Én most először örültem nagyon, hogy GPS is volt nálunk. Mert egy oldal gerinccel korábban jöttünk volna le, mint kellett volna. Ebben a tejködben, amibe kerültünk, végzetes is lehetett volna ez az ereszkedés. De szerencsére megtaláltuk a levezető hegyoldalt (reggeli nyomainkat már rég eltemette a hóvihar).

XE1S0218Így értünk vissza a Rudolf-házhoz. A szakállunkra fagyott a mos... a tak... mindegy.

Visszaérve a Rudolf-házba két választás előtt álltunk. Még egy éjszakát eltöltünk fent a menedékházban vagy lemegyünk legalább a turistatelepig. Miután minden felszerelésünk – beleértve a ruhákat, szemüvegeket, síbotokat, egyszóval tényleg mindent – teljesen átázott és mi is átfagytunk, ezért sietve elindultunk lefelé. A köd, a felhő az alsóbb régiókban is mindent ellepett, nem láttunk semmit sem. Olyannyira nem, hogy el is tévedtünk a Kis-Páring (Vf. Parângul Mic 2073 m) gerincének keleti oldalán. Legalább egy órát veszítettünk, mire újra visszakecmeregtünk a megfelelő útra. Fáradtan, elcsigázottan már nem néztük, hogy a hegyoldal mennyire lavinaveszélyes, egyszerűen átmásztunk az előttünk tornyosuló akadályokon.

Sötétedésre értünk le a telepre. A felvonók már nem közlekedtek. Ennyire még sosem fáradtunk el. És ennyire még sosem esett jól a leves.

WP 20160221 026Ez már a sípályák alján, a végcélban. Gyula arcán minden rajta van. 

WP 20160221 027Ein Bier und Sramlimusik! Rufen Sie +36 90 ...

3. nap (2016. február 22. vasárnap): Másnap az egyik legragyogóbb, legtisztább nap sütött le ránk. Akár a felvonóról, akár később az autókból néztünk vissza a Páringra, ott csillogott előttünk, felettünk a hegység kristály tisztán, fehéren. Még közel 50 km-ről, a Retyezát lábánál fekvő Őraljaboldogfalváról (Sântămăria-Orlea ) is látható volt a főgerinc. Azt hiszem, nem kell részletezni, mennyire vágytunk vissza akkor a hegyre. Visszafelé már Aradon várt minket az elmaradhatatlan sajtburger.

 

 

Írta: Miklós Gábor

Javította: Pánovics „Pánó” István

Fényképek: Pánó, Andris

A bejegyzés trackback címe:

https://karpatunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9811933341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.